A Miskolcon rendezett Papp László Felnőtt Ökölvívó Magyar bajnokságon Hoffmann Réka arany, Cservenka Róbert ezüstérmet szerzett. Ez utóbbi versenyzőnk sérülés miatt nem tudott kiállni a döntőre.
A két versenyzőnk Hoffmann Réka (+81 kg.), és Cservenka Róbert (75 kg.) ragyogóan szerepeltek, és pontozásos győzelmeket aratva, jutottak döntőbe.
Miskolc harmadszor volt a házigazdája a felnőtt országos bajnokságnak, amelyre december 7-e és 10-e között került sor, és ez volt az év utolsó fontos ökölvívó eseménye.- Ezt már Alvics Gyula, ökölvívóink edzője mondja, akit a hazafelé vezető úton sikerült felhívni telefonon, majd így folytatta. – Réka az elődöntőben Fekete Bernadett ellen bokszolt, akire rá is számoltak, és aki az első menet után feladta a mérkőzést. A döntőben a Lelle Boksz Klub versenyzője, Táskai Sára volt az ellenfele. Réka nagyon jól, taktikusan mérkőzött, ellenfelére háromszor számoltak rá, és a harmadik menetben leléptették.
Sajnos Cservenka Robi régebbi könyöksérülése kiújult, már a második mérkőzésén is érezte, nem akartunk kockáztatni igy nem tudott kiállni a döntőre, ezüstérmet szerzett.
Mindkét versenyzőnkkel nagyon elégedett vagyok. Ebben a két éremben rengeteg munkát tettek bele, és ha nem sérül meg, Robi is felállhatott volna a dobogó tetejére.- fejezte be Alvics Gyula az értékelőt.
Természetesen Rékát is megkérdeztük arról sikerült-e a taktikai elemek közül a tervezetteket megvalósítani.
Nagyon elégedett vagyok. A döntőben is sok taktikai elemet sikerült alkalmaznom, azok közül, amit előzőleg megbeszéltünk. Az volt a taktika, hogy gyors lefordulás után minél előbb támadnom kell, úgy gondolom ez bejött. Egyébként ismertem a döntőbeni ellenfelemet, tőle még juniorként egyszer kikaptam, most sikerült nyerni, és úgy érzem megérdemelten lettem magyar bajnok, a láberőm fejlődött, és ez által az ütéseim is gyorsabbak lettek, de ezeken még lehet javítani. Vannak még olyan részei a felkészülésnek, amelyeket majd alaposan átbeszélünk edzőmmel, Alvics Gyulával, és kielemezve a találkozókat remélem, még jobb lehetek. Most rövid pihenő következik, és kezdődik a felkészülés a februártól induló versenyszezonra.
Az ökölvívóink ez évi teljesítményéről rövidesen itt olvashatnak majd egy összefoglaló értékelést.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-