Nagy sikert ért el Alvics Gyula tanítványa, a PVSK öklözője, Cservenka Róbert a Győrben rendezett Országos bajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott.
A döntő után a Győrből autóval Pécsre tartó, és mondanom sem kell, hihetetlenül boldog vezetőedzőt az út felénél értem el telefonon, és elsőként azt kérdeztem, mit érez most, néhány órával a döntő után?
- Még most is a hatása alatt vagyok, és nagyon örülök. Ez a siker egy közös munka eredménye, amelyből két kiváló edzőkollégám, Borovics Zoli és Galambos Tibi is alaposan kivette a részét. Robi 75 kg-ban négy meccsen szerepelt az Ob-én, és mind a négy meccsét már az első menetben megnyerte, egyetlen mérkőzést sem kellett végigbunyóznia, az elődöntöben Madarász ellen kiütéssel nyert. A döntőben a KSI-ben öklöző Kiss Dánielt verte.
Ez a siker azért is fontos, mert október végén a törökországi Antalyá-ban rendezik az Ifjúsági Európa bajnokságot, ahová Róbert a mostani első helyével kvalifikálta magát. Én, mint az ifi válogatott vezetőedzője is, duplán örülök. Egyébként nincs megállás, mert a jövő héten Nagykanizsán lesz a Serdülő OB, és oda Samu Ferikével utazunk. Remélem hasonló sikerről számolhatok majd be - fejezte be beszámolóját az ifi OB-ről Alvics Gyula.
Nyilas László
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-