Szendrei Ferenc komlói edző volt, aki sok tehetséges ökölvívót nevelt a városnak, és aki nemrégen tragikus hirtelenséggel hunyt el. A Komló Városi Sportközpontban rendezett verseny fővédnöke Erdei Zsolt, világbajnok ökölvívó volt.
Az utánpótlás korú versenyzőknek rendezett versenyen, az ország különböző részéről érkeztek ökölvívók.
Alvics Gyula szakmai vezető így értékelte az emlékversenyt.
Nagyon szép megemlékezés volt a komlóiak részéről. Több súlycsoportban, négy fiú, és négy leány korcsoportban szerepelhettek a versenyzők, de sajnos, legtöbb versenyzőnek nem jutott ellenfél! Mi kihasználtuk a lehetőséget és edzőmérkőzéseket szerveztünk.Így szinte mindenki, idegen ellenfelekkel tudott verseny-körülmények között éles edzőmérkőzést vívni. Oláh Dominik junior korcsoportban különdíjat kapott, a legharciasabb versenyző díjával jutalmazták a szervezők. A gyerekeink jól szerepeltek, és hasznosan töltötték el, az egy nagyon erős edzésnek is megfelelő meccsidőt, ezért dicséret illeti őket.
Névjegy:
Szendrei Ferenc Komlón született 1970-ben. Tizenhárom éven át dolgozott a bányában vájárként, 1986-ban kezdett el bokszolni a KBSK színeiben, ahol egészen az NB I-ig jutott.
Saját, Tegyünk Többet Baranyáért (TTBE) nevű egyesületét 2020-ban alapította, ahol elsősorban hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosított edzési lehetőséget. Lelkesedése és kitartása meghozta gyümölcsét: csapata sikerrel szerepel az országos versenyeken, és idén új edzőterembe is költözhettek.
Hirtelen halála az egész klubot megrázta, de barátja és edzőtársa, Szalai Péter továbbviszi mindazt, amit hosszú évek kitartó munkájával együtt felépítettek.
Események
2025. augusztus
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-
-
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
-
-
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
-
-
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
-
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
-