Az egykoron misztikusnak gondolt keletről, pontosabban Japánból érkezett el előbb Európába, aztán Magyarországra a harcművészet azon ága, amit judóként ismerünk napjainkban. De már maga az elnevezés sem egyértelmű, ezért talán annál is érdemes leragadni, mielőtt megismerkednénk a küzdelem azon válfajával, amiben a PVSK sportemberei is komoly sikereket értek el az évtizedek során. Mindentől függetlenül, a fekete-fehérek termében már 1961-ben megjelent a sportág, igaz, nem folyamatosan volt jelen. De ez cseppet sem egyedi jelenség a klubnál.
Kezdetben, vagy kicsit később létezett a ju-jitsu, illetve annak több rendszere. Ezek halmazából jött létre a mai judo, amit kissé magyarosítva dzsúdóként ismer a köznyelv. Igaz, akad valóban magyar nyelvi megfelelője, a cselgáncs, ám azt a hagyományokat ápoló szakemberek nem szeretik annyira, mert nem fejezi ki a harcművészet igazi szellemiségét. De gyakorlatilag mindegyik ugyanazt takarja, bárki választhat közülük kedvére. Mi maradjunk a judo változatnál, ha már ekkora a kínálat!
Hazánkban 1957-ben alakult meg az önálló szövetség, majd 1959-ben csatlakoztunk az Európai Judo Unióhoz. Ehhez képest, alig két évvel később már Pécsett is döngtek a tatamik, kevésbé japánosan a küzdőszőnyegek. A szellem kiszabadult a palackból, keleties varázst árasztva.
A források szerint az első szakosztályvezetők Dóra János és Molnár Gábor voltak. Mellettük Vass Ferenc, Kovács Ferenc, Sárics Jenő, valamint Lukácsi Sándor is ott serénykedett az alapítás idején. Első ismert versenyük a Tatabányán megtartott országos vidéki csapatbajnokság lehetett. Az akkoriban érvényes naptárak 1961 novemberét mutatták. Némi megilletődöttség után, végül az újoncok megkaparintották a harmadik helyezést. Aminél többet senki sem remélt egy új csapattól.
Az első fellángolás a Pécsi VSK keretei között azonban csupán 1963 végéig tartott. Akkor ugyanis a városi sportpolitika közbelépett. Hiszen 1964 januárjától a sportemberek a Pécsi Dózsába igazoltak át, a minőségi fejlődés ígéretével. A Dózsából később Pécsi MSC lett egy fúzió során, 1973-ban. A judósoknak azonban ott már sok nem volt megírva, mivel a szakosztály a piros-feketéknél megszűnt. Következett a Pécsi Spartacus, bár az a „szerelem” is csupán 1979-ig lángolt. Ekkor hát a küzdők visszatértek a Pécsi Vasutas Sportkör égisze alá. A kör bezárult, sok minden a helyére került!
Az újrakezdés természetesen nem volt egyszerű, de Vida János 1979-ben, Mongóliában, Ulánbátorban az Ifjúsági Barátság Versenyen (IBV) harmadikként végzett. Két szezonnal később Szakács László ugyanolyan keretek között 2. lett, tehát az újjászülést túlélte minden fontos szereplő.
A neveknél egy kissé leragadva, nem feledhetjük Géra Nándort, ő 1982-ben felnőtt bajnoki 3. is volt. Később vezetőedző vált belőle. Már szeniorként szintén hozta a formáját, világversenyeken villogtatta meg a tudását.
Közben a sportág kétneművé vált, a szebbik kategóriában Parragh Katalin, Szabados Hajnalka, illetve Vészi Klára tett rengeteget a vasutas név elismertetése érdekében.
Vezetőedzőként megkerülhetetlen tényezővé vált Fekete Tamás, tőle idővel Kersics Antal vette át a váltóbotot. Ő nem csak a szakmai munkában járt az élen, de túl az aktív versenyzői szakaszán, rendre visszatért a korosabb sportolók világeseményeire is. Ahonnan rendszeresen éremmel tért haza, példát mutatva a fiataloknak. A „főnök” ugyan könyvből is tanulta a tudományt, de azért a gyakorlatban sem jött zavarba, ha valaki a babérjaira akart törni!
Közeledve napjainkhoz, feltűnt egy újabb generáció képviselője is. A név nem meglepetés, Kersics Dávid Európa-kupa versenyeken képviselhette egyesültét, miközben már az edzői munkából is igyekezett kivenni a részét. Emellett ott lehetett 2018-ban a nyílt magyar bajnokságon is, Sopronban, ahol nem súlycsoportos volt a küzdelem. De Kersicsnek tulajdonképpen ez mindegy is volt, meg sem állt a 3. helyig, bizonyítva az alma meg a fája alapigazságát.
Minden fontos személyt, eredményt lehetetlen lenne felsorolni. Főleg, mert széles a bázis, sok-sok korosztályban, súlycsoportban zajlik a felkészülés, meg a versenyzés is. De az bizonyos, a küzdősportos „banda” a PVSK sportcsaládjában, meg országosan is méltán vívott ki magának komoly elismerést, az évtizedek során.
Azok a klubok, sportszervezetek, ahol átmenetileg az egykori PVSK-s judósok megfordultak, már csupán a visszaemlékezésekben léteznek. Ennél többet pillanatnyilag nehéz lenne mondani a vasutasok szakmai műhelyéről. Ideig-óráig le lehetett szorítani őket, de aztán kiszabadultak, visszatámadtak, jelezve a legyőzhetetlenségüket.
Ez pedig fontos üzenet a kezdők számára is!
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-