Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kenderesi Péter: Mindenkinek azt üzenem, a végsőkig kell küzdeni a sikerért, és akkor elérhetők a kitűzött célok

Interjú Kenderesi Péterrel, a PVSK szakosztályának judo ifjúsági világbajnokával.

Sporttörténelmet írt Kenderesi Péter, a szarajevói világbajnoki győzelmével olyan eredményt ért el, amelyre nemcsak a PVSK-ban, de nyugodtan mondhatjuk, az egész országban felfigyelnek a szakma képviselői, és talán az egész sportvilág.

Péterrel a nagy győzelem másnapján, vasárnap, immáron nyugodt körülmények között beszélgettünk.

Kipihented már a fáradalmakat?

Részben, nagy volt az ünneplés és szép volt az eredményhirdetés is, mivel a verseny után hazaindultunk, az öt és fél órás út már kicsit fárasztó volt, de most már jól vagyok, és jövő héttől megy minden a régi kerékvágásban.

Milyen volt a döntő és az odavezető út?

Itt már nincsenek könnyű mérkőzések, könnyű ellenfelek, de el kell mondanom, nagy segítségemre volt, hogy mindkét edzőm, Kersics Tóni bácsi és Kersics Dávid is ott tudtak lenni velem. Kielemeztük a mérkőzéseket, és sok jó tanácsot is adtak menet közben is, nélkülük biztos nem sikerülhetett volna ez az eredmény.. Ezért köszönet a Szövetségnek, és a PVSK vezetésének is. Nagyon sokat készültem erre a világbajnokságra, és mindenkinek köszönöm, aki segített.

Kik voltak az ellenfelek?

Első ellenfelem egy mongol fiú volt, ő az ázsiai bajnokság második helyezettje. Megbeszéltük edzőimmel, hogy őt mozgatni kell, mert erőből akarja megoldani a helyzeteket. Egy jól sikerült földrevitel után nyerni tudtam.

A brazil fiú nagyon erős volt, de ennek ellenére rendkívül mozgékony. A földharccal próbálkozott, szerencsére vissza tudtam vágni.

Az ukrán kicsit rám ijesztett, őt ismertem, és tudtam mire számíthatok, mégis egy figyelmetlenségem miatt, két perccel a vége előtt egy wasarival előnyt szerzett. De egy lapáttal rátéve, nem kapkodva, megfontoltan meg tudtam fordítani a mérkőzést.

Az ázsiai bajnok, A. Shermakhmatov üzbég következett. Sok földharcot hozott ez a küzdelem. Kicsit tartottam tőle, erőből küzdött, sokszor be is húzott magához. Sajnos, intéselőnybe is került, viszont bennem volt az, hogy földharcot kell erőltetnem, mert állva nagyon veszélyes. Idővel szétnyílt a védekezése, és sikerült legyőzni.

Mikor érezted, hogy meglehet a világbajnoki cím?

Így különösebben, a küzdelmek közben nem volt a fejemben ez, de tudtam, mindent ki kell magamból adni, és maximálisan koncentrálnom kell, mert csak akkor nyerhetek. Mindig a következő mérkőzésre, a következő akcióra koncentráltam, és így jöttek az eredmények.

Ahogy téged ismerlek nem volt nagy ünneplés, de mennyivel változik az életed, mire kötelez téged ez a nagy győzelem?

Egyáltalán nem volt, és nem is lesz nagy ünneplés, dolgozunk tovább, és ez a siker arra kötelez, hogy még többet kell dolgoznom. Ha eddig száz százalékot nyújtottam, most százötvenet kell teljesítenem. Van még egy nagyon fontos versenyem, a prágai junior Eb, amire készülnöm kell. Örülök, hogy van érdeklődés, ha nincs edzés, nagyon szívesen állok rendelkezésére az újságíróknak, de ugyanúgy haladunk tovább a hétköznapokban, mint eddig.

Az életem sem változik semmit, ha bemegyek a PVSK judo-terembe, remélem, ugyanúgy néznek majd rám a társaim, mint eddig, és én ugyanúgy fogok rájuk tekinteni, a sporttársaimra, akikkel együtt küzdünk a sikerekért, és segítem őket, úgyanúgy, mint eddig.

Mit üzensz a fiatal sportoknak, akik közül sokan lehetnek még nagy versenyek győztesei?

Azt üzenem, hogy küzdeni kell a sikerekért, mert sok munkával, kitartással el lehet érni a kitűzött célokat.

Események

2024. december

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap