A horvátországi Porecben rendezett ifjúsági Európa-bajnokság egyéni küzdelmeinek utolsó napjára is jutott magyar érem, Kenderesi Péter (90 kg.) ezüstérme nagyon szépen csillog.
Kiemeltként erőnyerő volt az első körben, majd három ragyogó ippongyőzelemmel jutott be a fináléba. Előbb a horvát Visnjic, majd a német Dukow adta meg magát ellene, ahogyan az elődöntőben az ukrán Judanov is, utóbbi a hosszabbításban veszített.
A döntőben a világranglista első helyén álló szerb Bulaja volt Kersics Antal és Kersics Dávid tanítványának az ellenfele, aki néhány hete a bukaresti Európa-kupa viadal döntőjében le tudta győzni Kenderesi Pétert. A visszavágás Porecben nem sikerült, pedig Péter nagyon biztatóan kezdett, a második percben vazaris előnyt harcolt ki magának, de a szerb judós fordítani tudott.
Közvetlenül döntő befejezése után sikerült elérnünk Kersics Antalt, Péter egyik edzőjét, aki a következőket mondta.
Nagyon büszkék vagyunk Péterre tisztességesen küzdött, nem sokon múlt, hogy aranyérmes legyen. Peti lényegében az idén lépett igazán ki a nemzetközi porondra, áprilisban Teplicében Európa-kupát nyert, májusban, Bukarestben ezüstérmet szerzett. Én pénteken érkeztem, Dávid már csütörtökön itt volt, remélem hozzá tudtam tenni a sikerhez, de már indulok is vissza, hiszen vasárnap Kaposvárott övvizsgák lesznek. Bővebbet akkor tudok mondani, ha alaposan kielemeztük Peti meccseit.
Egy rövid megszólalás erejéig sikerült Kenderesi Pétert is elérnünk.
Nagyon örülök ennek a második helynek. Hozzáteszem, alaposan kielemeztük az ellenfeleinket, és akár az arany is benne lehetett volna. A döntőnek voltak olyan momentumai, amit a magam javára tudtam volna fordítani. De nagyon fontos ez az eredmény a pályafutásom szempontjából, elégedett vagyok, és megyek tovább ezen az úton.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-