Szombaton lép tatamira a horvátországi Porecsben a PVSK judosa Kenderesi Péter (90 kg.), aki már az előző héten is ott edzőtáborozott.
Pétert, akinek nagyon sűrű napjai vannak mostanság, Budapesten sikerült elérnünk. Délelőtt még a Zipernowszky Károly Szakképzési Technikumban, Ágazati gyakorlati vizsgát tett, majd kocsiba ült a családdal, hogy a tesó, Tamás úszását is megtekinthesse a helyszínen, a hazai rendezésű világbajnokságon.
Valahol a két program között sikerült elérnünk telefonon, első kérdés természetesen most a vizsgára vonatkozott.
Nagyon rendesek voltak velem a suliban, az igazgató úr megengedte, hogy csúsztassak egy kicsit a vizsgán, amely hétfő délelőtt sikerült is. Ugyanis az előző héten pontosan az Eb színhelyén, Porecsben edzőtáboroztam a válogatottal. Jó erőben vagyok, 23 nevezés érkezett, de előfordul, hogy kevesebben leszünk a súlycsoportomban, minimum négy meccset kell vívnom. Egyébként súlycsoportomban 5. vagyok a világranglistán, ez is jó hatással van rám. Becsületesen felkészültem, aztán majd meglátjuk.
Kersics Antal, Peti egyik edzője is bizakodó.
Péter tisztességesen, becsületesen felkészült, bár én jóbban örültem volna, ha többet van itthon, de most erre a zsúfolt programja miatt nem volt lehetőség. Nem is annyira a fizikai, mint inkább az összetartozást erősítő személyes kontaktus, a lelki tényező hiányzott, ami talán még nagyobb lökést adhatott volna az Eb előtt. Nem szeretnék jósolni, de szép eredményt érhet el Peti. Amit tudunk, mi is megteszünk, csütörtökön Kersics Dávid lesz vele, én pénteken tudok Porecsbe utazni, segítek, amit tudok, megnézem a meccsét, és már indulok is vissza, hiszen vasárnap Kaposváron övvizsgák lesznek.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-