Tizenegy ország, a hazaiakon kívül Burkina Faso, Chile, Jamaica, Kuba, Mexikó, Románia, Szerbia, Tunézia, Ukrajna és Zambia százhatvankét sportolója lépett tatamira Szegeden.
Az ifjúsági korú versenyzők az Ifjúsági Országos Bajnokságon, a felnőttek (juniorok) Magyar Kupán vettek részt. A felnőttek és juniorok összevont Magyar Kupáján a hazánkban készülő külföldi versenyzők részvétele pedig nemzetközivé tette a viadalt.
A PVSK ifjúsági versenyzői három bronzérmet, és három pontszerző helyet, felnőtt-Junior versenyzőink pedig két hetedik helyezést szereztek.
Kersics Antal vezetőedző így értékelt. - Nagyon színvonalas, jó küzdelmeket láthattunk, az ifik három bronzérme megsüvegelendő. Volt olyan versenyzünk, aki hét mérkőzésen keresztül jutott el a bronzéremig, ő Kosztor-Nemes Marcell.
A Magyar Kupa nem Magyar Bajnokság, ezért a külföldiek is részt vehettek, ők kiválóan szerepeltek, mert nem volt nagy súly rajtuk, ezért felszabadultan judozhattak. Kétség kívül emelték a színvonalat, és örültek a gyerekek is, mert távoli judo-kultúrával is megismerkedhettek. A hétvégén Bajára megyünk a kisebb korosztályú versenyzőinkkel, majd március elején lesz Kenderesi Péter első Európa Kupa fellépése, erre is gőzerővel készülünk.- zárta beszámolóját a vezetőedző.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-