Mórahalmon rendeztek Magyar Diák „C” kategóriás bajnokságot 10 éves korú judosoknak, ahol a 67 klub, 194 résztvevője között öt PVSK-s is szerepelt.
Kersics Antal szakmai vezető a következőkent mondta a hétvégi versenyről.
Versenyzőink egy ezüst, két bronzérmet szereztek, ezen kívül egy ötödik, és egy hetedik hely is jutott nekünk. Összességében nagyon elégedett vagyok a fiatalok teljesítményével, a klubok rangsorában a 15. helyen végeztünk. A hétvégén, Cegléden lesz övvizsga, erre készülünk most, a résztvevő három versenyzővel.
A versenyen elért eredményeink:
II. helyezett: Gruber Péter 30 kg
III. helyezettek: Radvánszky Júlia +45 kg, Csoport Csongor 39 kg
V. helyezett: Nagy-Ilonczai Natália 45 kg
VII. helyezett: Kelemen Antónia 30 kg
Még egy megmérettetés vár három sportolónkra, Héjas Vendel, Uszkay Balázs és Varga Levente Ceglédre utaznak, ahol DAN vizsgát tesznek. Sok síkert kívánunk az első mesterfokozat megszerzéséhez.
Rövidesen hazaérkezik Kenderesi Péter Japánból, ahol edzőtáborban volt a válogatottal. Péter ezt az évet az ifjúsági világ ranglista az első helyén zárja. 2023-ban már a junior korosztályban versenyez, tagja a junior válogatott keretnek. Az idei év teljesítménye alapján Pétert jelölték korosztályában az Év sportolója címre.
Szavazatunkkal mi is támogassuk Pétert, amit ezen az űrlapon tehetünk meg! Szavazni december 31-ig lehet.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-