Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A judo szakosztályunk 2023-as évét elemeztük

Az eredményes versenyzés mellett, az önkifejezés igénye, és az új ismeretek elsajátítása is központi helyen volt ebben az évben a szakosztályi munkában. Cselgáncsozóink ez évi tevékenységének jelszava, a jó helyezések megszerzése mellett, a tanulás, az új ismeretek iránti fogékonyság, és a kapcsolatok kiterjesztése volt.


Kersics Antallal a PVSK judo szakosztályának szakmai vezetőjével az évben zajlott események közül, azokat emeltünk ki, amelyek egyértelműen a sportág előre lépését, és megújulását szolgálták.

Melyek voltak az év legfontosabb eseményei, és a legnagyobb sikerei?

A sikerek és a sportág kapcsolatrendszerének fejlesztése, valamint a közösség építése, formálása, egyaránt jelen volt a 2023-as évben. Kilenc magyar bajnokunk lett, valamint Kenderesi Péter révén egy Európa Kupa harmadik, egy ötödik, és egy hetedik helyünk is született. Az Európa-bajnoki szereplésért két versenyzőnk, Kenderesi Péter és Kersics Dávid megkapta a második dan fokozatot. Szakosztályunk legjobbja, a tavalyi évhez hasonlóan, a magyar bajnokságot nyert Kenderesi Péter lett.

Csatlakoztunk a „Nagy Dobás az Egészségért” egyesület eseménysorozatához is, amely az edzőtáborok megrendezésében is segít. Tőlük is kaptunk támogatást a sikeres orfűi nyári táborunk lebonyolításához. A Gandhi Gimnáziumban rendezett Misina Kupa is várakozáson felül jól sikerült. Ez a legrégebb saját rendezésű versenyünk. A négy Országos Regionális kvalifikációs verseny közül egyet mi rendeztünk, amelyen sok csapat vett részt. Itt jegyzem meg, ha meglesz az új edzőtermünk, sokkal több és minőségében jobb esemény jöhet a szakosztály életébe.

December második szombatján került sor a cselgáncsosok egyik legfontosabb eseményére, a dan vizsgára. Az Országos Dankollégiuma (ODK) vizsgabizottsága előtt negyvenheten adtak számot felkészültségükről, köztük ott volt a PVSK két judokája Marcsik Anna és Grassy Dóri is, akik sikeres mestervizsgát tettek 1 dan fokozatból.

Voltak nemzetközi sikerek is?

Igen, voltak, és szakosztályunk versenyzői jól szerepeltek ezeken, több nemzetközi versenyen, edzőtáborban vettünk részt, belekerültünk az Erasmus nemzetközi programba, már alá is írtuk az idevonatkozó okmányokat. Minden a szövetség által rendezett nemzetközi eseményen próbáltunk részt venni, méltón képviselve hazánkat és a PVSK-t. Kapcsolatunk kibővült a horvátországi Eszéken működő Judo Klubbal, rendszeresen fogunk velük találkozni, legközelebb márciusban ők látogatnak el hozzánk. Közös edzés, gyakorlatelemzés, és elméleti eszmecserék szerepelnek a programban.

Komoly szerepe van a szakosztályban a fogyatékkal élő sportolók foglalkoztatásának is?

Számukra nagyon fontos, hogy a testérzékelés miként jelenik meg a tudatukban, ehhez az eséstechnikák pontos végrehajtása is segít, különösen a speciális foglalkoztatást igénylő sportolóknál fontos ez. Ebben az évben egy magyar bajnokunk mellé, egy második, és egy harmadik helyezett is csatlakozott.

Szerepelünk egy olyan programban, amely 2024-ben bővül országosan is. Ebben nagy szerep jut Szakács László edzőnek, aki magas szinten és kellő empátiával foglalkozik a gyerekekkel. Ő egyébként sokat segít a dunántúli dan vizsgák megszervezésében is.

Mi az övvizsga jelentősége, mi változik akkor, ha különböző színű övvel rendelkezik a judos?

Az övvizsga jelentősége túlmutat a sportágon. Ha a kérdést úgy tesszük fel, több lesz-e ezzel egy versenyző, akkor a válasz igen. De ez elsősorban saját önbecsülésében jelentkezik. Másként megy versenyre, másként áll oda a tatamira, ha van övvizsgája, és ha magasabb fokozatú övvel rendelkezik. Tehát az egyént gazdagítja, önbizalmat növel, és mint ilyen, tekintélyt, és erkölcsi tartást is ad. Szóbeli vizsga is van, és ezért ez egy nehéz pszichés helyzet, amelyhez egészséges önbizalom kell. 18 éves kor után lehet fekete öves egy versenyző, amely óriási szakmai tekintélyt biztosít számára.

Mindenki életében fontos a tanulás, a képzés is. Ez miként valósul meg a szakosztályban?

A különböző eseményeken, helyzetben mi edzők is rákényszerültünk új megoldások keresésére, amely tanulással, és az ismeretek bővítésével járt. A versenyzők így még jobban elemezhették a mozgásokat, és a gyakorlatok végrehajtásának folyamatait. Vannak különböző szemináriumok, amelyek az egyes területeket, bíráskodás, edzéselmélet, és hasonlókat érint, konzultációs szinten.

Kersics Dávid a Pécsi Tudományegyetemen mesterképzésre jár, ketten szintén jelentkeztek egy majdani tanfolyamra. Nagy jelentősége lehet a PVSK és a Pécsi Tudományegyetem közötti együttműködési szerződésnek. Ebben a programban bemutatókat szervezünk a judo tárgyköréből, a különböző gyakorlati foglalkozásokon keresztül ismertetjük meg a sportág alapjait, és a technikai, valamint taktikai elemeit. Ebben a folyamatban nagy szerep jut szakosztályunknak, és különleges segítséget kapunk a Szentpéteri családtól is. Ezzel segíthetünk a gyerekeknek, a koordinációs és kapcsolat felvételi rendszerük kialakításában.

Sok versenyről hazajőve az ott látottakat, tapasztaltakat az itthoni edzéseken én is beépítem a hétközi munkába. És ismét bebizonyosodott, hogy a közösségben végzett munka még jobban erősíti az egyént, az élethosszig tartó tanulás pedig növeli az önbizalmat, és eggyé kovácsolja a csapatunkat is. – fejezte be a 2023-as év értékelését Kersics Antal.

Események

2024. december

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap