Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A judo szakosztály első félévét elemeztük

A kontaktsportágak versenyzői, ilyen a judo is, a testi érintkezések miatt, fokozott igénybevételnek vannak kitéve. Kersics Antallal a PVSK judo szakosztály vezetőjével, az első félév értékelésénél, olyan pozitív elemeket kerestünk, amelyek a sportág évről-évre történő megújulási képességét is biztosíthatja, továbbá az eredményesség is javulhat.

Melyek voltak az elmúlt félév legjobb eredményei?

Első helyre feltétlenül a Budapest Kupa kívánkozik, amelyre rekordszámú, 1900 versenyző nevezett. Ez volt egyben a legmegterhelőbb rendezvény is, hiszen a reggel 9 órai mérlegelés után, voltak olyanok, akik még este 11 órakor is küzdöttek. Itt nekünk, mind a három éremből jutott, és kondicionálisan is jól bírtuk a versenyt.

Nagyon fontosnak tartom a Diákolimpián elért sikereket, ezeken a rendezvényeken nagyon odatették magukat versenyzőink. Minden kategóriában szereztünk érmet, juniorban három első helyünk lett, de itt volt ezüst és bronzérem is, ifiben két bronzérem, serdülőben egy első és egy harmadik hely jutott nekünk, de a diák kategóriában is nyertünk két első és két második helyet. Kiemelném a Diákolimpián aranyérmet szerzett Horváth Dorinát, és az ugyancsak az ebben a félévben sokat fejlődött Takács Sárát is.

Mi a helyzet Kenderesi Péterrel?

Szakosztályunk legjobbja Kenderesi Péter sajnos, ebben a félévben sérüléssel küszködött, de elindult a versenyeken. Nagyon sok hazai és külföldi edzőtáborban vett részt a junior válogatottal. Gőzerővel készül a következő félév feladataira, reméljük, sérülések sem akadályozzák. Vele kapcsolatban az a probléma, hogy keveset van itthon, és ezért nem tudunk olyan mélységig elemző munkát végezni, amire véleményem szerint szükség lenne. Rajta kívül, még hárman indultak Európa kupa versenyen, Kosztor-Nemes Marcell, Máj Veronika és Pergel Tamás.

A szakosztályi munkában nagyon fontosak a közösségformáló, csapatépítő programok…

Igen, tulajdonképpen minden rendezvény egyben a közösség formáló esemény is, de külön is szervezünk társadalmi megmozdulásokat is. Ilyen például a gyereknap, vagy a bemutatók, övvizsgák, de mondhatom a nyári táborokat is, ahol nemcsak dolgoznak, de egyben szórakoznak is gyerekeink.

Nagyon ésszerűen kell megszervezni a tömegrendezvényeket, mert rengeteg a program, és szerencsére, mindig több lesz.

Mi a további menetrend?

Kezdődnek a nyári programok, köztük a népszerű orfűi rendezvény, lesz Misina Kupa is, valamint tematikus táborok, ahol különböző mozdulatsorokat, taktikát is gyakorolunk, és folytatódnak a bemutató rendezvények is - fejezte Kersics Antal a félév értékelőjét.

Események

2024. december

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap