Lehet hétköznap, vagy hétvége, a hét bármely napja, ha a Verseny utcában bármelyik korosztálynál pattog a focilabda, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb feltűnik egy magas, sportos fiatalember. Feltűnik és azonnal érdeklődik, szervez, intézkedik. Mindenkivel kapásból megtalálja a közös hangot, legyen az edző, játékvezető, játékos, szülő, vagy sportvezető. Mindegy mi a feladat, Bozsik-torna szervezése, vagy a felnőtt csapat ügyeinek istápolása, hatalmas vehemenciával és munkakedvvel veti bele magát a problémákba. Hogy honnan a rengeteg energia, honnan a sport és a labdarúgás szeretete, hogy hogyan és miért a PVSK, erről is beszélgettünk a labdarúgó szakosztályunk újonnan kinevezett vezetőjével, Pintér Tiborral.

– Mi is pontosan a titulusod, mikortól hivatalos a kinevezésed?

– Hivatalosan a PVSK labdarúgó utánpótlás szakosztályának vagyok a vezetője, a feladatokat nyár óta látom el. Emellett a felnőtt csapat munkáját is segítem, hiszen nem szerencsés, ha a kettőt elválasztjuk egymástól.

– Gyakorlatilag a sportban éled az életed, hiszen a mindennapokban testnevelés a hivatásod.

– Testnevelő tanár vagyok a Meszesi Általános Iskolában. 2006-ban kezdtem Királyegyházán tanítani, majd 2019-ben kerültem Pécsre. Labdarúgó utánpótlással 2007-ben kezdtem foglalkozni Szentlőrincen. 2008-ban UEFA „B” edzői képesítést szereztem. 2017-ben, tíz év munka után jöttem a PVSK-hoz, azóta itt vagyok.

– Honnan a sport szeretete? Hiszen számodra a nap huszonnégy óráját a sport tölti ki.

– Édesanyám korosztályos válogatott tornász volt, édesapám a labdarúgás fanatikusa a mai napig. Nem is volt kérdés, hogy minden sportot ki kellett próbálnom. Természetesen én is labdarúgással kezdtem, a topolyai AIK-ban, ami a mai első osztályú TSC elődje. Ebből már kiderül, hogy bácskai származású vagyok. 1993-ban a háború miatt országot váltottunk, Magyarországon Tamásiban kezdtem el futballozni. Sajnos korán, 16 éves koromban egy sérülés miatt abba kellett hagynom az aktív játékot. Ezután már csak hobbi szinten futballoztam, annak ellenére, hogy az egyetemi felvételim után, 2000-ben lett volna lehetőségem a PEAC csapatában újrakezdeni, de akkor azt már nem vállaltam. Itt a PVSK-nál az U11-es csapattal kezdtem foglalkozni, amit egészen U14-es korosztályig vezettem. A jó szereplésnek köszönhetően a fiúkkal feljutottunk a régiós kiemelt bajnokságba. Menet közben párhuzamosan egy fiatalabb korosztályt is edzettem, ők a mostani U12-es gárda, akik jelenleg töretlenül menetelnek a bajnokságukban.

– Bizonyára részletesen átbeszéltétek a feladatokat Czerpán István elnök úrral. Mennyire lepett meg a feladat nagysága és sokszínűsége, hogy érzed magad a szerepkörben?

– Mivel már elég sok feladatom volt itt a PVSK-nál, sok mindenre ráláttam. Persze az ember azt hiszi, hogy könnyen megy majd minden, aztán amikor belecsöppen, akkor látja, hogy mennyi nehézség van, ami talán kívülről nem is látszik. Új feladatkörök előtt állok, tanulom még ezt a szakmát, bele kell még rázódnom, de szerencsére öt éve vagyok a PVSK-nál, sok tapasztalatot szereztem, sok embert megismertem.

– Meglepett a kinevezés, vagy számítottál rá?

– Nem gondoltam, hogy rám esik a választás, viszont érdekes módon a feleségemet nem lepte meg, ő számított rá. Óriási megtiszteltetés és kihívás is egyben, igyekszem maximálisan megfelelni az elvárásoknak.

– Ezek szerint, mivel van feleséged, van családod, van magánéleted is…

– Igen, feleségem, Zsófi a filozófia tudományának doktora, az egyetemen és a Babits Gimnáziumban tanít. Szereti a sportot, de nem ebben éli az életét. Három gyermekünk van, a középső, Júlia szinkronúszó, a két fiú a PVSK sportolója: Huba, 4 éves, ő focizik, Kende kilenc és atletizál.

– A kívülálló számára úgy tűnik, hogy mindenhol ott vagy, mindenhol feltűnsz. Bírod energiával?

– Most az elején, úgy érzem, hogy mindenhol ott kell lennem, mindent látnom kell, mindenről tudnom kell és mindenben aktívan részt kell vennem. Persze idővel ez letisztul majd, kialakul, hogy kinek mi a feladata és könnyebb lesz majd. Egyelőre szeretném megtapasztalni, hogy is mennek itt a dolgok, hogyan fogjak hozzá egy-egy kérdés megoldásához.

– Mekkora a feladat, mennyi csapat munkáját felügyeled pontosan?

– Tizennyolc csapat tartozik hivatalosan hozzám utánpótlás szinten, plusz a felnőtt csapat. Mint már mondtam, hivatalosan az utánpótlásnak vagyok a szakosztályvezetője, de a felnőtt csapat munkáját is segítem, ha problémák vannak, azt is próbálom, próbáljuk megoldani. Ez az a munka, amit mindenképp elvégez az ember, ugyanis bajnokságot szeretnénk nyerni, őket segítenem kell, akár beletartozik a feladatkörömbe, akár nem. A feljutást illetően kicsit elbizonytalanodtam a mohácsi meccs után, de most azt mondom, hogy ha a hátralévő öt fordulóban meg tudjuk szerezni a megszerezhető tizenöt pontot, akkor igenis lesz esélyünk tavasszal. Nagyon örülök, hogy az első akadályt már sikerrel vettük.

– Mondhatjuk azt, hogy szerencsére az utánpótlás frontján jól állunk?

– Úgy gondolom, hogy igen. A kiemelt bajnokságokban szereplő csapataink közül Ángyán Norbiék, az U16 egészen jól szerepel és nem csak a megszerzett pontokat tekintve, de ha a játékukat nézzük, elégedettek lehetünk, mert nagyot fejlődtek. Az U15 helyzete már sokkal összetettebb, egy teljesen újjáépített csapattal kellett megkezdni a kiemelt bajnokságot. Nagyon mélyről indultunk, hiszen a gárda szinte teljesen kicserélődött, nagyon sok helyről jöttek hozzánk új játékosok. Úgy gondolom, az igazi áttörést a tavaszi szezon fogja elhozni, bízom a gyerekek és az edző kitartásában és munkájában. Célunk a bentmaradás, a táblázatra pillantva ez néhány győzelemmel elérhető közelségbe kerülhet. Remélem, hamarosan megjön az első siker, ami a gyerekek lelke szempontjából nagyon jó lenne.

– A régiós bajnokságban szereplő csapatok viszont egészen jól állnak.

– Igen, hiszen az idősebb korosztályaink, az U 14, az U17 és az U19 is jelenleg második a tabellán. Az U12 hét forduló után hét győzelmet jegyez, és az U13 sem áll rosszul. A legfiatalabbaknál még nem számítanak tabellát, itt még az önfeledt játék a lényeg, nem az eredmény. A régiós bajnokságban szereplő csapataink számára az a cél, hogy minél többen jussanak kiemelt bajnokságba. Sajnos, ez a magasabb korosztályú csapatok esetében igen nehéz, hiszen nekik nem elég megnyerni a bajnokságot, még osztályozót is kell játszaniuk.

– Végezetül, ha majd jövő év júniusában leülünk beszélgetni, mi lenne az az eredmény, amivel elégedett lennél?

– Talán semmivel, mivel maximalista vagyok. Ha kialakul egy probléma, mindaddig zavar, amíg meg nem oldom. Nem tudom félresöpörni, nem tudom átlépni. Amikor pedig megszületik a megoldás, akkor természetesnek veszem azt az állapotot. Elégedett lennék, ha rendben lennének a létszámok, ha nem lennének problémák a költségekkel, ha a teremidőpontok megfelelnének, sorolhatnám. Annyira összetett a feladat, hogy nehéz egy-egy elemet kiragadni belőle. Mindig a problémára összpontosítok és nem azzal foglalkozom, amit már elértünk. Kihívásnak tekintem, amit még el kell rendezni, így mindig találok kihívást bőven. Mindig van új feladat, mindig van új cél. Ezért soha nem vagyok elégedett. Nagyon örülnék, ha a felnőtt csapat fölkerülne az NB3-as bajnokságba, az utánpótlásban nagyon szorítok, hogy az U15-ös csapatunk bentmaradjon a kiemelt régiós bajnokságban, a lányoknál örülnék, ha rendben lennének a létszámok és az edzéslátogatottság. A fiatalabb korosztályok esetében pedig azt szeretném elérni, hogy minél népszerűbbek legyünk, minél több gyerek válassza a Pécsi Vasutas Sportkört.