Csendes hétvége a labdarúgó utánpótlásban
Mindössze négy mérkőzés a héten, a legfiatalabbak – győzelemmel – már le is tudták megmérettetésüket. A PVSK U16-ra kupamérkőzés vár.
Az esélylatolgatásban ismételten Mink Olivér, labdarúgó utánpótlásunk szakmai vezetője lesz a segítségünkre
Labdarúgó utánpótlás eredmények - 38. hét
Két győzelem mellett négy vereség a hétvégén.
Pályán a teljes labdarúgó utánpótlás
Az idősebbek hazai pályán bizonyíthatnak, a fiatalokat idegenbe szólítja a sorsolás.
Labdarúgó utánpótlás eredmények - 36. hét
A PVSK U16 megszerezte első győzelmét a magasabb osztályban! A PVSK U15 döntetlent ért el, a többiek pontszerzése még várat magára.
Teljes nagyüzem a labdarúgó utánpótlásban
Minden csapatunk pályára lép a hétvégén. Érdemes lesz kilátogatni a Verseny utcába, hiszen szombaton és vasárnap is két hazai mérkőzésen lépnek pályára fiataljaink. A PVSK U14-re máris szomszédvári rangadó vár a PTE-PEAC ellen a PMFC stadionban.
Labdarúgó utánpótlás eredmények – 35. hét
Sajnos egyetlen csapatunk sem tudott győzni az első őszi fordulóban. Szokni kell még a magasabb osztályt.
Véget ér a vakáció a labdarúgó utánpótlásban
Megkezdik szereplésüket utánpótláscsapataink – a legtöbben immáron a kiemelt bajnokságokban.
Bronzérem a szezon kezdete előtt
Remekül helytálltak a PVSK U11 fiatal labdarúgói a szekszárdi emléktornán.
Már a fiatalok is elkezdték
A rekkenő hőségben is szinte teljes létszámmal készülnek a fiatalok az előttük álló bajnoki évre. A korai kezdés teljesen indokolt, hiszen a kiemelt bajnokság rajtja előtt még egy magyar kupa forduló is vár a PVSK U17-re és U19-re.Mink Olivérrel utánpótlás szakágvezetőnkkel, a srácok edzőjével beszélgettünk.
Focitábor a Verseny utcában
Megváltozott tematikával, több külső helyszín bevonásával várjuk a labdarúgás iránt érdeklődő gyerekeket.
„Muszáj változtatnunk, fejlesztenünk, hogy még jobbak legyünk”
Évértékelő beszélgetés Mink Olivérrel, labdarúgó utánpótlásunk szakmai vezetőjével.
Helytállás Balatonlellén
Húsz nevezett csapatból a kilencedik helyen végezetek a PVSK U9 ifjú labdarúgói.
Események
2025. június
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-