A PVSK labdarúgótábor második turnusa június 30-tól július 4-ig tartott közel 40 focit szerető gyermek részvételével. Minden napra jutott valami elfoglaltság, ami a gyermekek jó hangulatáért felelt.
A hét eseményeit Csilits Richárd táborvezető foglalta össze.
Első nap megismerkedtek a táborozók a környezettel és egymással, a délelőtt folyamán labdarúgás specifikus feladatokat teljesítettek Ebéd után a csarnok lelátóján különböző csapatok ügyködtek, a feladat egy-egy csapatnév és hozzá címer kitalálása és rajzolása volt. Kedden a fő program az árnyékos állatkerti séta volt, ahol nagy érdeklődéssel figyelték meg az ott élő állatokat.
Szerdán ebéd után a csendespihenőnél a tábor nevéhez hűen egy focista életét megörökítő filmet néztek meg a gyermekek. Majd délután csoportbontás után egy igazi harctérré vált a létesítmény bizonyos területe ahol lézerharc csata alakult ki. Csütörtökön egészségügyi sétát tartottunk a Mandulásban, délután pedig a focié volt a főszerep. Pénteken a kosarasokkal közösen egy vízicsatával zártuk a hetet.
Jövőre várjuk régi és új táborozók jelentkezését, ha hasonló élményekkel szeretne gazdagodni gyermeke.
A táborról további képek a PVSK facebook oldalán találhatók.
Események
2025. szeptember
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-