A döntőig még gólt sem kapott a PVSK U13-as csapata a csepeli utánpótlástornán. Az együttes kapusát választották a torna legjobbjának.
Csepelen rendezték meg az Október Futball Fesztivált az U13-as korosztály számára, amelyen 16 együttes, köztük több első osztályú utánpótláscsapat, valamint a PVSK korosztályos együttese vett részt. A csapatokat négyes csoportokba sorsolták, majd a legjobbak egyenes kieséses rendszerben folytatták a tornát.
- Az első mérkőzésen, talán a hosszú utazás miatt, még nem játszottunk jól, de ezt követően mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban belelendültünk, és csoportgyőztesként jutottunk a fináléba. Ez óriási eredmény, hiszen több neves vidéki és fővárosi utánpótlás-nevelő egyesület rendkívül kiegyenlített mezőnyt alkotott a tornán. A döntőben a mezőny legjobb csapatától, a Diósgyőrtől kaptunk ki 2-0-ra, érdekesség, hogy az egész tornán csak a döntőben kaptunk gólt, addig nem. Nem véletlen, hogy az ezüstérem mellett a torna legjobb kapusának járó elismerést a csapatunk kapusa, Körösztös Áron kapta, de rajta kívül az egész gárda kitett magáért, Kubicsek Levente pedig igazi vezéregyénisége volt a csapatnak. Teljes mértékben elégedett vagyok a srácok teljesítményével: a fiúktól előzetesen azt kértem, hogy mutassák meg, mit gyakoroltunk az edzéseken, és ezt maximálisan teljesítették. Fokmérője a csapatunk játékának, hogy a tornán az Újpest FC edzői jelezték, szívesen megmérkőznének velünk a jövőben – mondta el Ángyán Norbert, a csapat vezetőedzője.
M.F.
Események
2025. március
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
-
-
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
-
-
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
-
-
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
-
-
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-