Futballpalántáink edzői a környékbeli egyesületek csapataival igyekeznek minél több edzőmeccset lejátszani és így szerettetni meg a labdarúgást a legkissebbekkel.
Örömteli hírek érkeznek a legkisebbek felől: úgy tűnik, hogy sikeres az a program, amit a legifjabbak trénerei találtak ki és hajtanak végre. Az edzők próbálnak a környező csapatokkal minél jobb kapcsolatot kiépíteni, ennek köszönhető, hogy a Mohács, Kozármisleny és Szentlőrinc hasonló korosztályú csapataival már sikerült is megmérettetni az U8 és U9-es együtteseinket. Az edzőmérkőzéseken a jó hangulat mindig jelen volt, amiről a gyermekek és a szülők egyaránt gondoskodtak.
Csilits Richárd büszke a csapatára, hiszen az edzéseken gyakorolt feladatokat a gyermekek próbálják és merik is alkalmazni.
Nagyon sok jó döntést hoznak nyomás alatt is – kezdi Csilics Richárd. Nagyszerű csapattá, közösséggé formálódtak, a pályán mindent megtesznek a győzelem eléréséért. Egymást kisegítik. Reméli, hogy megmaradt a nagy százalékú edzéslátogatottság, mert a fejlődés látszik a gyermekeken és a jó eredmények csak akkor jönnek, ha ugyan így bele adnak mindent a gyerkőcök – fejezte be az edző.
Események
2025. március
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
-
-
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
-
-
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
-
-
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
-
-
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-