Fontos periódus következik U17-es labdarúgócsapatunk számára a bajnokságban, hiszen öt mérkőzés van már csak vissza a szezonból. A jelenleg az első helyen álló gárda hétvégén a nagy rivális Siófokhoz utazik, de a másik vetélytárs, a Szekszárd elleni visszavágó is hátra van még.
Az elkövetkező fordulókon eldőlhet, hogy megkoronázza-e idei évét U17-es focicsapatunk a regionális bajnokság dél-nyugati csoportjában, és bajnoki címnek örülhetnek-e a szezon végén a fiúk. Schneider Gábort, az együttes vezetőedzőjét kérdeztük.
- A dobogó már biztos, csak nem tudjuk mennyire fog csillogni az érmünk. Nem kérdés, hogy a csapat mindent beleadott ebben az évben, és tisztességesen helyt állt, minden pontért nagyot harcoltak a fiúk. Van egy célkitűzésünk, van egy álmunk, ez pedig az első hely megszerzése.
Ennek az álomnak fontos állomása lesz a siófoki rangadó, hiszen a bajnokság már leszűkült egy hármas versenyre, ahol a PVSK, a Siófok és a Szekszárd küzd a bajnoki címért.
- A hétvégi ellenfelünket hazai pályán, az őszi fordulóban 2-1-re megvertük, ráadásul a második gólunkat a hosszabbításban szereztük. Ez is tanúskodik arról, mennyire küzdenek a srácok a mérkőzéseken.
A vezetőedző elmondása szerint a héten ugyanúgy készültek, ahogyan eddig, hiszen minden mérkőzés ugyanolyan fontos, és nincs más lehetőségük, mint a győzelem.
Hajrá, fiúk!
Események
2025. március
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
-
-
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
-
-
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
-
-
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
-
-
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-