Nincs megállás kosárlabda akadémiánkon az iskolai őszi szünet alatt sem: korosztályos csapataink minden lehetőséget megragadnak a gyakorlásra.
Tizenkét órán át pattog a labda a PVSK Verseny utcai sportcsarnokában – hiába az iskolai őszi szünet, az egyesületnél nem áll meg az élet: kosárlabda akadémiánk korosztályos csapatai reggel 8 és este 8 között folyamatosan egymást váltják a parketten.
- Nem volt egyszerű összehangolni a csapatok igényeit, de azzal, hogy teljes mértékben kihasználjuk csarnokunk kapacitásait, naponta nyolc darab másfél órás edzéslehetőséget tudunk biztosítani, amit igyekeztünk a lányok és a fiúk között ugyanúgy egyenlően elosztani, mint a kisebbek és az akadémiai korosztályok között. Sőt, szerdán még egy edzőmeccs is belefért a programba, amit a hétvégén összesen három hazai bajnoki találkozó tesz teljessé. A csarnok csúcsra járatásával tehát minden csapatunk számára adott a lehetőség, hogy az őszi szünetben is folyamatos maradhasson a szakmai munka – foglalta össze Tiszay László, a PVSK Kosárlabda Akadémia technikai vezetője.
Események
2024. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-