Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Négy PVSK-kosaras Baranya legjobbjai között

A Baranya Vármegyei Kosárlabda Szövetség 2024-ben is meghirdette év végi szavazását a vármegye legjobb játékosaira, edzőire és játékvezetőire. A napokban megtartott ünnepélyes díjátadón négy PVSK-s kosárlabdázó, illetve edző vehette át a saját korosztálya, illetve kategóriája legjobbjának járó elismerést: Csutorás Fanni, Radó Ádám, Rácz Gábor és Temes Boglárka.

A díjakat ezúttal is ünnepi külsőségek között, a pécsi Laterum Hotelben megtartott évzáró vacsorán adták át a tavalyi legjobbaknak. Az eseményen Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára, Janovics László, a baranyai szövetség elnöke és Téczeli Tamás, a baranyai szövetség ügyvezetője köszöntőjében értékelte a mögöttünk hagyott esztendőt. Egymásét kiegészítő beszédükben a felnőtt és korosztályos válogatottak eredményeinek rövid áttekintése mellett kiemelten a baranyai együttesek szereplését méltatták, örömüket kifejezve az itteni kosarasok rengeteg korosztályos országos sikeréért.

A díjazottak végleges névsora a szövetség szakmai értékelése, illetve a közönségszavazatok összesítése után alakult ki. Utóbbi körben összesen ezúttal 1853 voks érkezett be.



A Baranya Vármegyei Kosárlabda Szövetség „Baranya legjobbja 2024-ben” választásán a PVSK alábbi sportolói, edzői érdemeltek ki különféle kitüntető címeket (a nevek alatt a díjátadón elhangzott méltatások olvashatók).


2024 legjobb felnőtt amatőr női játékosa:

Temes Boglárka Katalin

Temes Boglárka igazi PVSK-s kötődésű kosaras. Utánpótlás-éveit követően is megmaradt szeretett sportága mellett. Bár profi karrierre nem vágyott, azért hobbiszinten folytatta a játékot. Nem csak játékosként, de edzőként is tevékenykedik kisebb korosztályoknál. A Baranya Vármegyei Női Bajnokságban nyújtott teljesítményéért egyértelműen kiérdemelte ezt az elismerést.


2024 legjobb U21-es fiú játékosa:

Radó Ádám

Radó Ádám saját nevelésű, remek adottságokkal rendelkező játékos, akinek munkamorálja is kiváló. Ennek köszönhetően az előző, Piros-csoportos szezonjában még csak bontogatta a szárnyait, a döntőben azonban már kulcspillanatokban is remek teljesítményt nyújtott. Fiatal kora ellenére értékes perceket harcol ki magának az idei A-csoportos szezonban, amiket rendre meg is hálál. Emellett az U21-es bajnokságban halmozza a domináns teljesítményeket, továbbá állandó résztvevője a korosztályos válogatott edzőtáboroknak is. Radó Ádám előtt fényes jövő áll, lépésről-lépésre halad előre.



2024 legjobb U16-os fiú játékosa:

Rácz Gábor

Rácz Gábor 2023 augusztusában érkezett a PVSK-hoz. Tavaly az U16-os kiemelt bajnokságban és az U18-asok között is kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott. Már akkor megjelent a felnőttcsapat néhány edzésén. Ebben az idényben a sok befektetett munkának köszönhetően az U21-es csapat meghatározó tagja, de már bemutatkozott a férfi első osztályban is.



2024-ben az év női utánpótlásedzője:

Csutorás Fanni

Csutorás Fanni már gyerekként elkötelezte magát szeretett sportága mellett, a PVSK-ban nevelkedett, eljutott az A-csoportig és megjárta egyetemi tanulmányai alatt az Egyesült Államokat. Hazatérve nem volt kérdés, hogy edzőként folytatja. Ugyanakkora lendülettel, akarattal dolgozik a pálya szélén, mint játékosként a pályán. Nem csak szakmaisága, de pedagógiája miatt is elismerésre méltó munkát folytat.



A PVSK-ban nevelkedett vagy korábban itt sportoló kosarasok közül Anga Zsófia „A legjobb felnőtt amatőr 3x3 női játékos”; Csirke Petra pedig „A legjobb U18-as leány játékos” kitüntető címet érdemelte ki.



A díjakat Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) főtitkára; dr. Gincsai János Péter, az MKOSZ sportadminisztrációs vezetője; dr. Teszler Sándor, az MKOSZ Szabályzat-előkészítő Bizottság elnöke; a Baranya Vármegyei Kosárlabda Szövetség képviseletében pedig Janovics László elnök, Várhalmi Zsolt társelnök és Téczeli Tamás ügyvezető adta át a kitüntetetteknek.

A díjazottak teljes névsora megtekinthető ITT!

Események

2025. február

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap