Hosszú távú, három és fél évre szóló szerződést írt alá a PVSK az ovisport programban résztvevő intézményekkel.
Ahogy arról rendszeresen beszámoltunk, egyesületünk nagy hangsúlyt fektet abba, hogy a legfiatalabb, az óvodás korosztály számára is rendszeres sportolási lehetőséget biztosítson. Ezen célok könnyebb elérése érdekében hozta létre a PVSK az úgynevezett Ovisport Program nevezetű rendezvénysorozatot. Ennek lényege, hogy rendszeresen lehetőséget biztosítunk a legkisebbek számára is arra, hogy megismerkedjenek a judo, a kosárlabda és a labdarúgás alapjaival. Legnagyobb örömünkre egy további sportág, az atlétika is csatlakozott a kezdeményezéshez. A város öt óvodájával dolgoztunk együtt a múlt tanévben, ezek a Kertvárosi Óvoda, ennek Enyezd utcai tagintézménye, a Radnóti Utcai Óvoda, a Városközponi Óvoda, valamint az Apácai Csere János Nevelési Központ óvodája. Velük most hosszú távra, három és fél évre szóló együttműködési megállapodást kötöttünk.
A megállapodás részletiről és előnyeiről Mintál Csaba, kosárlabda utánpótlás szakosztályunk vezetője beszélt:
Azért hívtuk meg a vezető óvónőket erre a megbeszélésre és munkaebédre, hogy megköszönjük nekik azt az együttműködést, amit az év során tanúsítottak, és azt, hogy nagyon rugalmasan álltak hozzánk. Az előző év egy próbaév volt, a mai napon viszont hosszútávú szerződést kötöttünk, ennek lényege, hogy a PVSK heti rendszerességgel képviselteti magát ezekben az óvodákban. Mostantól nem csak bázis iskoláink, de immáron bázis óvodáink is vannak. Ezzel biztosítva vannak az alapjaink, és az, hogy minél több gyermeket ismertethessünk meg a különböző sportágakkal és így próbáljuk meg a PVSK utánpótlásbázisát biztosítani.
Kakas Anikó programfelelős, az Enyezd utcai ovi vezetője szerint is csak előnyei vannak a megállapodásnak:
- Ezek óriási lehetőségek mindenki számára, az óvodák, a gyerekek és a szülők, a PVSK, és a szakosztályok is jól járnak a programmal és a hosszú távú megállapodással. A programnak köszönhetően a kicsik megismerkednek olyan mozgásformákkal, melyek rendkívül fontosak a fejlődésük szempontjából. Az óvodában azt valljuk, hogy a napirend nagyon fontos a gyerekek életében, a feladattartás, a feladattudat, a koncentrációs képesség kialakulása szempontjából mindenképpen előnyben vannak azok, akik trendszeresen sportolónak. Ezek a képességek elősegítik az óvoda iskola zökkenőmentes átmenetet, ami nagyon fontos. A sport megtanít a helyes időbeosztásra, javul a munkamorál, célkitűzések vannak, amit fel kell építeni, ahova el kell jutni. Szerintem ezekben óriási segítség a sport.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-