„Nem is volt kérdés, hogy Pécsett a PVSK legyen az, akivel szeretnénk ezt a programot közösen megvalósítani” – Nagy Anna, kuratóriumi elnök, Egyszülős Központ.
A csodavárás időszakát éljük ezekben a napokban, ez nem kérdés! Az év ezen, - talán legszebb - időszakában egymást érik a nemesebbnél nemesebb adománygyűjtések. Nagy egyesület, komoly erő révén természetesen a PVSK is hozzájárul az adományozáshoz. Kosarasaink már összegyűjtötték a cipősdobozokba rejtett ajándékokat, vízilabdázóink is túl vannak már a kisgyermekek által annyira várt plüss ajándékok átadásán. Szívet melengető felkérést kapott egyesületünk, az Egyszülős Központ kérte fel a PVSK-t, hogy pécsi, baranyai partnerként segítsen abban a feladatban, hogy az összegyűjtött ajándékok el is jussanak a címzettekhez. Természetesen, nagy örömmel mondtunk igent a felkérésre és a részvételre a "Sportolók az egyszülősökért" címmel elindított programban.
Nagy Anna, kuratóriumi elnök ekképpen foglalta össze a program részleteit:
Az Egyszülős Központ idén már harmadik alkalommal hirdette meg a programot. Ebben az évben kétszáz budapesti és kétszáz vidéki családnak juttatunk el összesen tizenhat millió forint értékű adományt. Ehhez sportolókat, sportszervezeteket kértünk fel, hogy vidékre is eljussanak ezek a csomagok. Mindenki igent mondott, ami óriási öröm és nagyon hálásak vagyunk érte! PVSK-t kérte fel, hogy segítsen az adományok eljuttatásában. Nem is volt kérdés, hogy Pécsett a PVSK legyen az, akivel szeretnénk ezt a programot közösen megvalósítani. Nagyon köszönjük a közreműködésüket, nagyon köszönjük, hogy mellénk álltak ebben a programban.
Czerpán István, a PVSK elnöke természetesen első szóra, gondolkodás nélkül állt a kezdeményezés mellé:
Ahol lehet segíteni, különösen karácsonykor, nagyon szívesen működünk közre ilyen akciókban, ez kötelességünk is. Az programban vidéki és fővárosi sportolók és sportszervezetek vettek részt, Baranyából a PVSK-ra esett a szervezők választása, ami mindenképpen elismerés! Szakosztályaink különböző akciókat hoztak létre, már a korábbi években és ezeket folytatják. Soha nem volt kérdés, hogy ezeket támogassuk és ez a jövőben is így lesz!
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-