Egy bérlettel három NB I-es csapat hazai rendezvényeire is be tudnak jutni a sportbarátok annak az összefogásnak a nyomán, amely az előző évekhez hasonlóan idén is érvényes városunkban.
A PEAC-PÉCS női kosárlabda, a Pécsi VSK-VEOLIA férfi kosárlabda, valamint a PVSK-Mecsek Füszért férfi vízilabda csapata a 2018/2019-es idényben is lehetőséget biztosít arra, hogy egymás bérleteivel látogathassák a pécsi szurkolók az egyesületek hazai sporteseményeit. Ez azt jelenti, hogy bármelyik csapat bérletét is vásárolta meg egy szurkoló, automatikusan beengedik a másik két egyesület hazai találkozóira is. Ezzel a gesztussal fejezik ki az érintett sportegyesületek a pécsi sportbarátok iránti tiszteletüket és megbecsülésüket, egyben hangsúlyozva azt, hogy milyen nagy szükségét érzik annak, hogy minél többen biztassák a helyszínen a kedvenceket.
A sportbarátok tehát ebben az idényben is megtekinthetik egy bérlettel a férfi kosárlabda, a női kosárlabda és a férfi vízilabda első osztályú mérkőzéseket Pécsett, bármelyik klubnál is vásárolták meg éves bérleteiket. Az együttműködésben résztvevő egyesületek törekszenek arra, hogy a hazai találkozók időpontjaiban ne legyenek ütközések, így a több esemény iránt érdeklődő szurkolók a lehető legtöbb összecsapást tekinthessék meg élőben.
Események
2024. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-