A PVSK Centenáriumi Sportinfrastruktúra Fejlesztési Projektje újabb fontos lépcsőfokához érkezett, megnyílt a Verseny utca északi oldalán a parkoló.
Az épülő labdarúgópálya, a hozzá tartozó lelátó, a judo és ökölvívó terem, atlétikai csarnok és futófolyosó mellett a beruházás fontos eleme a parkoló is, amely a PVSK-ban sportolók és hozzátartozóik, valamint a rendezvényekre érkező vendégek parkolását oldja meg.
„Ez egy nagy lépés, hiszen ezen a közel 5 milliárdos beruházáson évek óta dolgozunk és hónapról hónapra lépünk előre. A sportolóinkat, szurkolóinkat és a sporteseményeinken részt vevőket kiszolgáló 85 férőhelyes parkoló átadása egy komoly lépése ennek a projektnek” – mondta Dr. Rákossy Balázs a PVSK társadalmi elnöke.
A parkoló kialakításával együtt a Verseny utca is megújult egy közel kétszáz méteres szakaszon. Az új aszfaltburkolat mellett, járdasziget létesült, emellett kanyarodósáv, és a déli oldalon egy autóbuszok elhelyezésére szolgáló parkolósáv is épült. A meglévő gyalogátkelő is az új parkolóhoz került, a járdaszigettel így biztonságosabb lett az áthaladás. Az új létesítmények megfelelő megvilágítást kaptak, amivel nem csak a parkolót és környezetét, hanem a kerékpárút egy szakaszát is megvilágítja.
Az új parkoló az érvényes környezetvédelmi előírások szerint létesült, a csapadékvíz olajleválasztón keresztül kerül a városi csapadékvíz elvezető rendszerbe. Az építés során épp a közművek okoztak nem várt nehézségeket, mert a városi csapadékvíz elvezető rendszer és a telekommunikációs alhálózat egy része is a parkoló alatt húzódik. Az alapozás során előkerült váratlan problémákat a kivitelező szakemberei, a PVSK apparátusa és az érintett cégek, hatóságok együttműködésével sikerült gyorsan áthidalni.
A környezettszennyező és a kerékpárutat folyamatosan rongáló elöregedett nyárfák helyére több ezer cserje és nagyszámú lombos fát ültettek a kivitelező szakemberei. A növényzet gondozását a PVSK munkatársai már a műszaki átadást követően megkezdték, a nagy melegre való tekintettel naponta locsolnak.
„Rengeteg panasz és idegeskedés övezte a PVSK rendezvényeihez és edzéseihez kapcsolódó parkolást. Ez az új létesítmény átadásával jelentős részben megoldódik. Figyelembe véve az elmúlt időszak nehézségeit, sikernek könyveljük el az új, kulturált parkoló megvalósulását” – mondta Czerpán István, a PVSK elnöke.
A PVSK parkolója az egyesület honlapján közzétett használati szabályzat alapján működik. A legfontosabb tudnivalókat a bejáratnál és a kijáratoknál elhelyezett információs táblák is tartalmazzák.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v