Szamosi Nándor a PVSK férfi kosársportjának egyik kiemelkedő egyénisége volt az 1960-70-es években. A kosárlabdával kikövezett életút a játékos korszaktól a sikeres edzőségig vezetett. Az új sportcsarnokot róla nevezte el az egyesület vezetése.
Szamosi Nándor (1929. december 15, Békásmegyer) a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumban ismerkedett meg a kosárlabdázás alapjaival. Már 1946-ban a PVSK-ban játszott az NB I-ben, és fiatalon állandó tagja lett az első csapatnak. Egy 1965-ben lejátszott PVSK - Bajai Bácska mérkőzésen 27, még ugyanebben az évben az OSC ellen 33 pontot dobott.
Vasutas válogatott tagja, és csapatkapitánya is volt, játékosként három alkalommal szerepelt. Vasutas kosárlabda Európa bajnokságokon: 1957 Jugoszlávia, 1959 Lengyelország 5. hely, 1965 Szovjetunió 5. hely. Edzőként két alkalommal vezette ezt a válogatottat, 1968 a franciaországi Strasbourgan, illetve a Szovjetunióban, 1979-ben.
Az első pécsi játékos, aki jobb és bal kézzel, egyforma biztonsággal dobott. Már játékosként edzette az utánpótláscsapatot, amellyel 1966-ban az Országos Ifjúsági Kupán első helyet ért el. 1967-ben vette át az első csapatot. Irányítása alatt sokan lettek válogattak a PVSK kosárlabda csapatából.
Egy időben a lánycsapat edzője is volt. Később a PVSK Öregfiúk csapatát vezette. Munkahelye is csak a MÁV volt, ahol először állomásfőnök-helyettesként, majd a Kereskedelmi Osztály vezetőjeként dolgozott. Az 1995-ben, 67 éves korában elhunyt kiváló edzőre volt játékosai minden évben a róla elnevezett Öregfiú Kosárlabda torna megrendezésével emlékeznek. Az egyesület centenáriumi évében átadott multifunkcionális sportcsarnokát róla nevezték el, a neve 2020. december 15-től, Szamosi Nándor Sportcsarnok. A névadással egyidőben a sportcsarnok nyugati falán elhelyezett Szamosi Nándor emléktáblát is leleplezték.
Czerpán István a PVSK elnöke az átadó ünnepségen elmondott beszédében a következőket mondta:
„Ezt a létesítményt egyesületünk kiemelkedő személyiségéről szerettük volna elnevezni. Ha a múltba tekintünk, akkor nagyon sok szál Szamosi Nándorhoz vezet, aki nemcsak kosárlabdázóként, hanem edzőként, vasutasként és családfőként is olyan életúttal bír, ami miatt a PVSK kosárlabda csarnokát a mai naptól Szamosi Nándor Sportcsarnoknak kereszteljük.”
A PVSK elnöke azt is elmondta, hogy a döntést mind az Elnökség, mind az egyesület szakosztályai, és a sportszakma minden korosztálya egyöntetűen támogatta.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-