Tanított és közben tanult is. Számos helyen volt vezető, de sosem szeretett az élen villogni. Születésnapja alkalmából egy néhány évvel ezelőtt készült interjúval emlékezünk a kiváló sportemberre.

1942. március 7-én született Makón. Mint minden gyerek akkoriban, reggeltől estig kint mozgott a szabad levegőn. Azt még nem tudta, hogy a sport lesz az élete, de számara természetes volt a mindennapi testedzés.

Középiskolásként már három sportágat űzött, a focin kívül a kézilabda és az atlétika is szerepelt a listán. 1960-ban, a római olimpia évében, Oross Ferenccel együtt részt vett a Vasutasbajnokságon, amelyet Pécsett rendeztek, és mivel jól szerepelt, bekerült a válogatott keretbe gátfutóként. Nem vették fel a Testnevelési Főiskolára, Pécsre került, és mivel jól ment a védés, a PEAC-ban lett labdarúgókapus.

A diploma megszerzése után, kötelező volt vidéken kezdeni, Sellyére került gyakorlatra, a gimnáziumba. Később Pécsre, Fehérhegyre, majd Újmecsekaljára helyezték. Végezetül a Testnevelési Általános és Sportiskolában, közkeletű nevén TÁSI-ban kötött ki 1976-ban. Később a Komarov Gimnázium következett. Ezek voltak azok az évek, amikor több pénz jutott a sportra, a testnevelésre, ugyanakkor a gyerekek még szerették a mozgást, nem létezett számítógép, a sport nagy tömegeket vonzott. Kiváló, a szakmát magas szinten művelő munkatársakkal dolgozhatott, a PMSC megalakulásával pedig létrejött egy befogadó egyesület, egyszóval az 1970-es években minden adva volt a jó munkához és a kiemelkedő eredményekhez.

1983 januárjában került a PVSK-hoz módszertani helyettesként, majd szakmai elnökhelyettes lett. Nagyon sokat tanult, hiszen például a dzsúdót és táncot is meg kellett ismernie, mint sportágakat, az utolsó öt évben csak az atlétákkal foglalkozott. Az edzőkkel kitűnő kapcsolatot ápolt, mert dolgozni, alkotni, tanulni akartak. Meggyőződése volt, hogy csak olyan edző léphet előre, aki követi a sportági változásokat. Rengeteget tanult a PVSK- nál, később pedig megpróbált visszaadni valamit ebből az ismeretanyagból. Ötvenöt évesen hagyta abba a sportot, sok sportágat kipróbált, kézilabdázott, focizott, kosárlabdázott, atlétikában a PVSK-val még csapatbajnokságokra is eljutott.

Erről az időszakról egy alkalommal a következőkent mondta:

2010-ig voltam a PVSK egyesületnél alkalmazott. 2012-ben volt 50 éve, hogy PVSK-s vagyok, valamikor igazolt atléta voltam. Később edző, majd vezető lettem. 130 válogatott sportoló került ki a kezem alól. Szerencsés időszakban voltam jó helyen, így azt remélem, hogy sokat tudtam segíteni a PVSK-nak és a pécsi sportnak. A családi háttér és az egészség a legfontosabb az életben, a humorral párosuló kitartással pedig sok mindent el lehet érni.

Nagyon sok elismerésben részesült, oktatási minisztériumi dicséret, a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója. A diáksportban kifejtett munkájáért is sok kitüntetést kapott.

1990-ben érdemelt ki a Mestertanári címet, de elmondása szerint nagyon örült a PVSK 2007-ben átnyújtott Aranygyűrűjének is. Dolgozott az ifjúsági válogatottnál másodedzőként. Tanári Aranykatedra-díj, Pécs Testnevelés és Sport Díja, a Diáksport Tanács és az Ökölvívó szövetség díjai mind fontosak voltak életének. Mindig hajtotta az elismerés utáni vágy, ez részben a családból eredt, hiszen a szülei, és főleg a nagymamája (Kisjankó Borbála, az egykori híres matyó hímző asszony), sok elismerést kaptak. Azt vallotta, ha valaki nem lehetett élsportoló, akkor edzőként vágyik a dicsősségre.

Gáspár Gábor 2019. május 26-án, rövid betegség után hunyt el.