A PVSK volt tornaszakosztályának egyik legkiválóbb képviselője, aki versenyzőként nem, de szakvezetőként részt vehetett olimpián.
Horváth Leona 1924. január 28-án született a Szatmár vármegyei Paposon. A tornasporttal véletlenszerűen ismerkedett meg, tizenkét éves koráig zongorázni tanult. Egy napon egy edzőterembe tévedt, és látva az ott edző tornászokat, ő is kedvet kapott a sportághoz. Kiváló versenyző lett belőle, de ebben a minőségében sem a londoni, sem a helsinki olimpiára nem jutott ki.
Edzőként viszont nagyon sikeres volt, a Testnevelési Főiskola elvégzése után lett 1952-ben a PVSK edzője, majd egy rövid komlói kitérő után, 1972-ben visszatért Pécsre. 1972-76 között a magyar tornászválogatott edzője is volt. Az 1964-ben a Tokióban az olimpián ott lehetett, méghozzá tanítványa, Tolnai Márta kísérőjeként szerzett jogot a részvételre. Versenyzője a csapat tagjaként az 5. helyet szerezte meg. Később, 1972-től-1976-ig a hazai női válogatott csapat edzője, majd vezetőedzője volt, és nemzetközi torna-rendezvényeken versenybíró is volt.
Az 1980-as évek elejétől több éven keresztül Hollandiában dolgozott hazatérve vonult nyugdíjba. Munkáját több kitüntetéssel is elismerték (Munka Érdemrend, Testnevelési és Sport Érdemrend). Élete utolsó szakaszában pécsi otthonában visszavonultan élt. 2018. február 6-án hunyt el.
A PVSK vezetése 2004-ben Aranygyűrű kitüntetést adományozott a kiváló szakvezetőnek.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-