Kevesen tudják, hogy a legendás Aranycsapat kezdő tizenegyéből utolsóként elhunyt Buzánszky Jenő az elmúlt század negyvenes éveiben a PVSK labdarúgó csapatának tagja volt.
Arról sem tudhatnak sokan, hogy a közel hetven éve, 1953. november 25-én Londonban játszott, és 6-3-as győzelmünkkel zárult, az Évszázad Mérkőzésén, egy volt PVSK-s, Buzánszky Jenő is játszott Londonban.
Buzánszky Jenő 1925. május 4-én született Újdombóváron. Pályafutását 1938-ban 13 éves korában kezdte Dombóváron. 1943 és 1947 között MÁV-munkás, 1947–1978 között a Dorogi Szénbányák munkatársa volt. 2010. május 4. óta a dorogi stadion az ő nevét viseli.
A PVSK-hoz 21 évesen, 1946-ban igazolt, amely ekkor esett ki az NB I-ből. A csapatban centert játszott, és fél évet futballozott nálunk, edzője Szabó Petár volt, 1945-46-ban elvégezte a MÁV Vasúti Tisztképzőt.
Erről Buzánszky Jenő egy vele készült beszélgetésben a következőket mondta.
A háború után 1945-ben ismét beindult a vasúti tiszti tanfolyam, ugyanis, aki a vasútnál dolgozott, és előre akar jutni, annak el kellett végeznie egy tanfolyamot. Meg kell jegyeznem, hogy 1942-től három évig nem volt a háború miatt tisztképzés. Pécsett volt a MÁV Igazgatóság, nagyon rendesek voltak velem, eljöttek értem, és mivel Pécsnek is volt vasutas csapata, és felajánlották, hogyha átmegyek Pécsre a PVSK-ba focizni, akkor fölvesznek a tanfolyamra. Azt gondoltam, hogyha előre akarok lépni, akkor ezt a ziccert nem hagyhatom ki, mert lehet, hogy jövőre már nem lesz még egy lehetőség.
Dorogról egyetlen vidékiként bekerült a legendás Aranycsapatba. Tagja volt az 1952-es Helsinkiben Olimpiai aranyérmet szerző válogatottnak. Hátvédként a modern labdarúgásra jellemző, ellentámadásokat is segítő játékos volt. 1950 és 1956 között 274 bajnoki, és 49 válogatott meccsen szerepelt.
Aktív labdarúgó pályafutása után a Testnevelési Főiskola Szakedzői tagozatán szerzett diplomát, és edzőként, valamint technikai vezetőként továbbra is labdarúgással foglalkozott Dorogon. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, pályafutása befejezése után edző és sportvezető is volt.
Esztergomban és a Fősped-Szállítók csapatánál is dolgozott, míg sportvezetőként a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség munkáját irányítja. Tagja volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének, 1996-ban az MLSZ alelnökének is megválasztották.
2015. január 11-én halt meg az esztergomi kórházban, az Aranycsapat tagjai közül utolsóként.
2015. január 30-án vettek végső búcsút a Nemzet Sportolójától a budapesti Szent István Bazilikában, majd annak altemplomában helyezték örök nyugalomra csapattársai: Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Grosics Gyula mellé.
Buzánszky Jenő labdarúgót, 2009-ben a PVSK vezetősége az egyesület tiszteletbeli tagjává választotta.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-