A PVSK egyik legsikeresebb sportolója Kelemen János, 1958.04.26-án született a Somogy megyei Lengyeltótiban. A középiskolát Kaposváron a Gépipari Technikumban végezte, itt kezdte a sportolói pályafutását 1973-ban, majd Pécsre a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Épületgépész szakára került.
A Pécsi VSK-ba, dr. Kiss Endre hívta, ahol egy eredményekben, sikerekben gazdag pályafutás vette kezdetét. 1978-tól a PVSK utánpótláskorú tájékozódási futói rendszeresen szállították a kiváló eredményeket, például a magyar nappali bajnokságon a juniorok között Kelemen János győzött. Az 1978-as évben az országos egyesületi pontversenyt a PVSK nyerte. 1980-ban Kelemen megnyerte a Gerecsén rendezett felnőtt hosszú távú egyéni bajnokságot, a nappali bajnokságon bronzérmes lett. Még ugyanebben az évben a leányfalui váltóbajnokságot a Gyenis Zoltán, Tóth János, Pápai János, Kelemen János csapat nyerte. A lakiteleki országos csapatbajnokságon is ugyanők győztek. 1981-ben a felnőtt csapatbajnokságon a Kelemen, Gyenis, Szabó, Széles összeállítású csapat nyert. Ezen kívül számos hosszú távú versenyt, és egyéni, valamint éjszakai bajnokságot is nyert, ide tartozik az 1985-ös egyéni bajnoki győzelem.
32 évesen fejezte be pályafutását, huszonöt országos bajnoki címet szerzett, váltóban, egyéniben, éjszakai rendezvényeken. Legemlékezetesebb versenye elmondása szerint, az 1985-ben az ausztráliai VB-én szerzett bronzérem. Példaképe a sportág kiemelkedő egyénisége, a közelmúltban elhunyt Monspart Sarolta volt.
Kelemen János pályafutása befejezése után az MKB pécsi kirendeltségének gazdasági igazgatója lett. 1990-től 1999-ig a PVSK tájékozódási futó szakosztályát vezette, tagja volt a sportág Baranya Megyei Szövetségének is. Egy időszakában a PVSK elnökségébe is beválasztották.
A PVSK Aranygyűrű kitüntetést 1994-ben kapta meg.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-