Három olimpiára készült, ám végül csak egyre jutott el. A legeredményesebb pécsi ökölvívóként egy-egy évtized legjobb hazai ifjúsági, majd felnőtt nehézsúlyú versenyzője volt, igaz, két Eb-bronzát éppen nem a PVSK színeiben érte el.
Alvics Gyula 1960. január 12-én született Szigetváron. Ott kezdte a sportágat Kerekes Imrénél. Klubjai: PVSK (1973–1980 és 1988–1989), Budapesti Honvéd, Komlói Bányász (1987–1988).
A PVSK-nál Horváth Gézához került. 1973–1978 között minden serdülő és ifiversenyt megnyert. 1979-ben a felnőtt Ob-n 2. helyet szerzett. Mindig a 91 kg-os súlycsoportban (nehézsúly) lépett szorítóba. Kilencszeres magyar bajnok, Vb-résztvevő (1982), kétszeres Eb-ezüstérmes (1982, 1985). 1980-ban ismét nyerte a magyar bajnokságot, a moszkvai olimpiára mégsem ő, hanem a 3. helyezett Lévai István utazhatott.
1984-ben, a szocialista tömb által bojkottált Los Angeles-i olimpia helyett megtartott Barátság-versenyek közül az ökölvívótornát Kubában rendezték meg, ahol a döntőben egy hazai versenyzőtől szenvedett pontozásos vereséget, így ezüstérmes lett. (Megjegyzendő, hogy az a versenyt később a sportág egyik szégyenfoltjának titulálták, a pontozók ugyanis a 12 súlycsoportból 11-szer a hazai öklözőt hozták ki győztesnek.)Alvics 2. helyezését később a hivatalos magyar sportszervek „rendes” olimpiai éremként Ismerték el, annyiban legalábbis, hogy az ötkarikás játékokon elért ezüstéremért járó állami járadékot számára is odaítélték. Mivel sorkatonai szolgálatát töltötte, 1986-ban már a Budapesti Honvédban versenyzett.
Az 1988-as a szöuli olimpiára is a budapesti klubból került ki. Ott végül két győzelem után a négy közé jutásért vívott mérkőzésen kapott ki, aminek következtében nem jutott be az elődöntőbe. Sportpályafutását 29 évesen fejezte be. Kétszer választották Az Év ökölvívójának (1982, 1984); háromszor Baranya legjobb sportolójának (1979, 1980, 1981). Hosszú évtizedek alatt megszerzett tudását napjainkban a fiatalok számára igyekszik továbbadni.
Jelenleg a PVSK ökölvívó-szakosztályának szakmai igazgatója. A PVSK-ban kiemelkedő szakmai munkát végez, az ökölvívók közül sokan országos bajnokságot, diákolimpiát nyertek, sok kiváló helyezést értek el nemzetközi versenyeken. Samu Ferenc Péter, Cservenka Róbert, Borovics Balázs, Hoffmann Réka és a többi tanítvány, már sok versenyen bizonyítottak. Alvics Gyula sportolói múltjával, sikeres pályafutásával, példát mutat a jelenkori ökölvívás ifjú tehetségei számára. A PVSK vezetése 2022-ben " a PVSK Aranygyűrű" kitüntetést adoányozta Alvics Gyulának.
A születésnapjáról a következőket mondta. - Szűk családi körben lesz egy kis köszöntő. De a barátim is biztosan megemlékeznek a születésnapomról. Köszönöm, hogy gondoltatok rám!
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-