Kövecses József Pincehelyen született 1960. június 23-án, majd Szekszárdon járt általános és középiskolába. Ott kezdett sportolni, először focizott, majd kosárlabdázott a helyi csapatban. 1979. március 21-én Varga Ferenc megkeresésére került a PVSK férfikosárlabda-csapatához.
Többek között olyan játékosokkal szerepelt, mint Pálvölgyi István, Rab Gyula, Rabb József, Vojtek Aurél, Varasdi János, Tóth Géza és Darázs János. Játékos-pályafutását 1991-ben fejezte be a PVSK-ban.
Közel háromszáz NB I-es mérkőzésen szerepelt. 1979-től a PVSK-ban játszott, majd 1991-től a csapat technikai vezetője lett. A PVSK öregfiúk csapatában 1993 óta játszik, több alkalommal is megnyerték a megyei kosárlabda-bajnokságot. Ezen kívül a kosárlabda mérkőzéseken a versenybírói asztalnál dolgozik, már több mint 1600 mérkőzésen működött közre, közte női Euroliga meccseken is. Egész életét a kosárlabdasporthoz és a PVSK-hoz kapcsolódó hűség jellemezte.
Kövecses József egy rövid ideig még edzői feladatot is ellátott. Részese volt a 2009-ben élért bajnoki ezüstnek, a Magyar Kupa és Szuper Kupa-győzelmeknek, amelyek a férfi kosárlabda szakosztály eddigi legnagyobb sikerei voltak.
Kövecses József 2016-ban kapta meg a PVSK Aranygyűrűjét.
Nem lesz nagy ünneplés - kezdte a mondandóját Kövecses József, amikor felhívtuk telefonon – bizonyos kor után ez már így szokás. Születésnapomon is bemegyek dolgozni, bizonyára a munkahelyemen lesz majd egy kis köszöntő. Munkatársaimmal együtt azon dolgozunk, hogy a PVSK férfi kosárlabda csapata jövőre visszajusson az első osztályba, ami nem lesz egyszerű, de nagyon bízunk abban, hogy sikerül - fejezte be az ünnepelt, aki jelenleg is technikai vezető a férfi kosarasoknál.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-