Dr. Kiss Endre 1943. március 7-én született Hódmezővásárhelyen. Gyermekkorában több sportágat is kipróbált, egyebek mellett atletizált és kosárlabdázott is.
1961-ben ő dobta a Nagy Lajos Gimnázium győztes kosarát, amellyel megnyerték az országos középiskolai döntőt. Élete alaposan megváltozott, amikor megismerkedett a sportok királynőjével, az atlétikával. A 100, 200, 400, 800 méter voltak a kedvenc számai, akkor már együtt edzett a későbbi olimpikon Honti Róbert középtávfutóval, akihez ma is őszinte barátság fűzi. A 4×800-as váltó tagjaként 1959-ben országos bajnokságot nyert, majd a későbbi időszakban I. osztályú minősítést szerzett.
1973-ban új szerelem kezdődött az életében, a tájékozódási futás. Viszonylag későn, 30 éves korában váltott sportágat. Egyszer fent futott a Mecseken, és belecsöppent egy tájfutóverseny közepébe, és azonnal megkedvelte a sportágat. Sok hazai és nemzetközi versenyen indult, és nagyon sokat tett a sportág népszerűsítéséért. Edzői pályafutása is igen eredményesen telt, volt olyan esztendő, amikor kilenc versenyzője szerepelt különböző válogatottakban. A PVSK 1979-ben nyerte el először az ország legjobb tájfutószakosztálya címet.
Eredményeire a válogatott vezetői is felfigyeltek, és felkérték a Monspart Sarolta által vezetett női válogatott másodedzőjének, amely a világbajnokságon a 6. helyezést érte el. A harmadik szerelem a női kosárlabda, amelyet a Szigetvári Takarékszövetkezet elnökeként hosszú éveken keresztül támogatott is.A fiatal tehetségeket támogató Baranya Megyei Príma Díj egyik megalapítója, a díjátadók szervezője és tevékeny résztvevője. Demján Sándor 2011-ben Kiss Endrének a „VOSZ címzetes alelnöke” címet adományozta. 2009-ben Pécs városától Tüke Díjat, míg Komló és Szigetvár városától Pro Urbe díjat kapott. A PVSK női kosárlabda-szakosztálya a Klub Örökös Tagja címmel ismerte el a csapat melletti munkásságát. 2013-ban Áder János köztársasági elnöktől a takarékszövetkezetek fejlődése érdekében végzett sokirányú munkája, valamint eredményes szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést vehette át.
További kitüntetései: 1976: A Testnevelés és Sport kiváló dolgozója; 1982: Kiváló Társadalmi Munkáért (OTSH); 1992: Baranya Megye Testnevelési és Sport Díja; 1995:
A Magyar Tájfutó Szövetség Ripszám Henrik-díja; 2012: Skerletz Iván-életműdíj. Ha nem is naponta végez valamilyen testedzést, de abszolút egészséges életet él. Legutóbb a 2023-as Pécs-Harkány futóversenyen találkoztunk vele, ahol nem indult, de érdeklődéssel figyelte a futók szereplését.
A PVSK elnöksége sok évtizedes eredményes munkásságáért 1999-ben Aranygyűrű kitüntetésben részesítette.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-