Bérczes (Bendekovics) András 1909. november 5-én született az akkor még a magyar Vas vármegye Felsőőri járásához tartozó Oláhciklényben. A Bendekovics család 1914-ben költözött Pécsre.

András már tízéves korától lejárt a PMSC felnőtt csapatának edzéseit nézni, és korán felfigyeltek tehetségére, ezért már 14 éves korától rendszeresen játszott a PVSK ificsapatában. Még nem volt húsz esztendös, amikor bemutatkozott a felnőttek között is, és balösszekötőként lett állandó tagja az első csapatnak.

Az 1930-as években előbb a délnyugat-, majd a vasutasválogatottban szerepelt, és egy alkalommal az olimpiai válogatottban is bemutatkozott. Remek rúgótechnikája volt, ontotta a gólokat, ezért a budapesti nagycsapatok, az MTK, az Elektromos, illetve az Újpest futballklubja is hívta, de ő végig hű maradt egyesületéhez, városához.

Az 1936-os berlini olimpiára úgy juthatott ki, hogy az élvonalbeli futballisták mind profik voltak, az ötkarikás játékokon pedig csak amatőrök vehettek részt. A berlini olimpián a lengyelek ellen játszotta egyetlen mérkőzését a magyar válogatottban. A keretben Bérczesen kívül további két pécsi futballista, Simon János (PEAC) és Krivicz Gyula (DVAC) is volt.

A lengyelek már 2:0-ra vezettek, amikor az egyedül kapura törő Bérczesnek a kifutó hátvéd, Martyna „beleszállt” a térdébe, súlyos sérülést okozva. Azonnal kórházba szállították és megműtötték, így számára 62 percnyi szereplés után véget is ért az olimpia. Sérülése után még éveket játszott a PVSK-ban, belőle éppen a csatárok egyik legfontosabb tulajdonságát, a bátorságot ölte ki a sérülés, amely nemcsak a sportkarrierjét, de a további életét is befolyásolta.

A civil életében végig a MÁV alkalmazásában állt, innét is ment nyugdíjba. Az edzői pályával is megpróbálkozott, több-kevesebb sikerrel. Igazi lokálpatrióta volt, nagyszerű sportember, aki azzal a bizonyos 62 perccel végleg beírta magát a PVSK történetébe. Pécsett hunyt el 1977. május 30-án.