Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ma 60 éves Ivkovics Sztojan kosárlabdázó

Ivkovics Sztojan 1966. február 5-én, Dubrovnikban született. Tanult tengerészetet is, de ha a nagy víz nem is, de a sport kiugrási lehetőséget kínált számára, itt is eljutott a kapitányi rangig, hiszen a magyar férfi nemzeti együttest több mint tíz évig ő irányította.

2004 és 2006 között, 66 bajnoki mérkőzésen viselte a PVSK mezét, ennek során 1022 pontot ért el. Azután, mint szakmai igazgató, bajnoki második, illetve bajnoki harmadik helyig vezette a fiúkat. A csúcsra Pécsett, a PVSK-val 2009-ben ért fel, amikor a Szombathely otthonában a hazaiak legyőzésével megnyerték a Magyar Kupát.

A magyar férfi kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya is volt, irányítása alatt a nemzeti csapat sikeresen szerepelt az elmúlt években, a válogatottat 2017-ben kivezette az Európa bajnokságra, és a nemzetközi tornákon, Vb selejtezőkön is jól szerepelt fiaival. 2023 augusztusában lemondott a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. Jelenleg a kecskeméti férfi kosárlabda együttes vezetőedzője. 2020-ban Mesteredző címet kapott, a horvát mellett magyar állampolgár is lett.

A PVSK 100. születésnapi ünnepségén az egyesület vezetése „a PVSK Aranygyűrű” kitüntetésben részesítette.

Magyarország Köztársasági Elnöke kiemelkedő sportolói és edzői pályafutása, valamint szövetségi kapitányként elért, nemzetközi szinten is kimagasló eredményei elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Ivkovics Sztojan mesteredző, a KTE Kosárlabda Klub szakmai igazgatója, a magyar férfi kosárlabda-válogatott volt szövetségi kapitánya részére, a PVSK egykori kiváló edzőjének.

A kitüntetést Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át a Honvédelmi Minisztérium és Sportért Felelős Államtitkársága képviseletében, a nemzeti ünnep alkalmából tartott központi ünnepségén, a Bálna Központban 2024. augusztus 20-án.

Amikor felhívtuk telefonon, a születésnapjával kapcsolatban a következőket mondta. Biztosan lesz egy kis köszöntés családi körben, és van néhány közeli barátunk, akik titokban készülnek valamire, de erről nem tudok semmit, meglepetés lesz. Nagyon sok a feladat igyekszem mindent jól ellátni, és szurkolok a PVSK-nak, mert nekem nagyon fontos az egyesület, benne is a kosárlabdázás. Játszottam is a csapatban, és ott indult edzői pályafutásom, ma is jó kapcsolatban vagyok a vezetőkkel, az egész életünk most is a kosárlabda körül zajlik. Nagyon jól esik, hogy ezen a kerek évfordulón is gondoltatok rám, köszönöm.

Események

2026. február

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 1

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe