A magyar és a pécsi kosárlabdázás szó szoros értelemben a termetével is kiemelkedő alakja, a férfikosárlabda-válogatott volt szövetségi kapitánya, a kecskeméti férfikosárlabda-csapat szakmai vezetője és edzője, Ivkovics Sztojan.
Bárhol megjelenik, hamarosan a középpontba kerül egyrészt 206 centiméteres magasságával, másrészt az évtizedek tapasztalatán alapuló szakértelmével, nyitott, olykor kíméletlenül őszinte, rendkívül céltudatos kommunikációjával.
Ivkovics Sztojan 1966. február 5-én, Dubrovnikban született. Tanult tengerészetet is, de ha a nagy víz nem is, de a sport kiugrási lehetőséget kínált számára: itt eljutott a kapitányi rangig, hiszen a magyar férfi nemzeti együttest több mint tíz évig ő irányította.
2004 és 2006 között 66 bajnoki mérkőzésen viselte a PVSK mezét, ennek során 1022 pontot ért el. Azután, mint szakmai igazgató, bajnoki 2. és 3. harmadik helyig vezette a fiúkat. A csúcsra Pécsett, a PVSK-val 2009-ben ért fel, amikor a Szombathely otthonában a hazaiak legyőzésével megnyerték a Magyar Kupát.
A magyar férfikosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya is volt, irányítása alatt a nemzeti csapat sikeresen szerepelt az elmúlt években, a válogatottat 2017-ben kivezette az Európa-bajnokságra, és a nemzetközi tornákon, vb-selejtezőkön is jól szerepelt fiaival. 2023 augusztusában lemondott szövetségi kapitányi posztjáról. Jelenleg a kecskeméti férfiegyüttes vezetőedzője. 2020-ban mesteredző címet kapott, a horvát mellett magyar állampolgár is lett.
A PVSK 100. születésnapi ünnepségén az egyesület elnöksége a PVSK Aranygyűrűje kitüntetésben részesítette.
Magyarország köztársasági elnöke kiemelkedő sportolói és edzői pályafutása, valamint szövetségi kapitányként elért, nemzetközi szinten is kimagasló eredményei elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza Ivkovics Sztojan mesteredző, a KTE Kosárlabda Klub szakmai igazgatója, a magyar férfikosárlabda-válogatott volt szövetségi kapitánya, a PVSK egykori kiváló edzője részére.
A kitüntetést Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át a Honvédelmi Minisztérium és Sportért Felelős Államtitkársága képviseletében, a nemzeti ünnep alkalmából tartott központi ünnepségén 2024. augusztus 20-án.
Amikor felhívtuk telefonon, a születésnapjával kapcsolatban a következőket mondta. – Egy bizonyos kor után a születésnapokat már nem nagyon tartjuk. Természetesen családi körben lesz egy kis köszöntés, és van néhány közeli barátunk, velük is koccintunk majd. Nagyon sok dolgom van, hiszen az élvonalban szereplő kecskeméti férfi csapat vezetőedzője vagyok, és szakmai vezető is, mellette besegítek a helyi Kosárlabda Akadémia feladataiba is. Életem rendben van, nagyon sok a feladat igyekszem mindent jól ellátni. Nagyon szurkolok a PVSK-nak, mert nekem nagyon fontos az egyesület, benne is a kosárlabdázás. Játszottam is a csapatban, és ott indult edzői pályafutásom, ma is jó kapcsolatban vagyok a vezetőkkel. Nyugodtan mondhatom, a családunk minden napja, és az egész életünk is a kosárlabda körül zajlik. Nagyon jól esik, hogy gondoltatok rám, köszönöm.
Események
2025. február
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v