Országos döntőnek ad otthont a hétvégén akadémiánk munkacsarnoka, nem is akármilyennek: a női Hepp-kupa négyes fináléjába ugyanis a bajnokság második vonalának négy legjobb együttese jutott.
A női NB I. B. piros csoportjának első négy helyezettjét látjuk vendégül a hétvégén a Verseny utcai munkacsarnokban, ezek a csapatok jutottak ugyanis be az amatőr csapatok számára kiírt Hepp-kupa döntőjébe. A BKG Príma Akadémia és az Ajka csapata egyaránt rutinos együttesnek számít, mindkét gárdát több egykor az élvonalban szereplő játékos is erősíti. A Csata DSE több korosztályos utánpótlás válogatottat is Pécsre hoz, a PINKK SE-ben pedig több olyan sportoló is szerepet kaphat, akik akadémiánk neveltjeként kerültek a legjobbak közé, az együttest pedig Debreceni Eszter, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia női szakágvezetője irányítja majd.
- Nem mi vagyunk a négyes döntő legnagyobb esélyesei, de biztos vagyok abban, hogy hazai környezetben a lányok mindent megpróbálnak majd a győzelemért. Biztos vagyok benne, hogy színvonalas mérkőzéseket hoz majd a torna, mindenkinek érdemes lesz kilátogatnia akár a szombati elődöntőkre, akár a vasárnapi helyosztókra – mondta el Debreceni Eszter.
Hepp-kupa, döntő, versenyprogram:
Január 18., szombat
- 15.00 BKG Príma Akadémia - Csata DSE
- 17.30 Ajka - PINKK SE
Január 19., vasárnap
- 15.00 Bronzmeccs
- 17.30 Döntő
Helyszín: PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia, munkacsarnok (Pécs, Verseny u. 11.)
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v