Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ha vakáció, akkor nyári tábor a Verseny utcában 

Idén is közvetlenül a tanév vége után kezdődnek a PVSK nyári táborok. Két sportág, a labdarúgás és a kosárlabda iránt érdeklődő gyerekek részére szervezünk táborozási lehetőséget. Az ifjú kapusok számára külön tábort szervezünk.

Nem emlékszünk olyan esetre, hogy valaki csalódott lett volna a PVSK által szervezett nyári táborok valamelyikében. Nagyon bízunk benne, hogy idén sem lesz ez másként. Ez a feltételezésünk, egyáltalán nem légből kapott, gránitkemény alapokon nyugszik, hiszen sokéves táborszervező rutinnal rendelkeznek szakosztályaink.

Labdarúgóink ezúttal egy újdonsággal is készülnek, de erről már a labdarúgók szakosztályvezetője, Pintér Tibor beszélt:

Idén is, csakúgy, mint az előző években, három turnusos napközis tábort hirdet labdarúgó szakosztályunk. Szakképzett edzők és testnevelők oktatják és felügyelik majd a gyerekeket a három hét során. Több érdekes és új programmal készülünk idén. Természetesen a labdarúgás sem maradhat ki, de e mellett koordinációs feladatok valamint sor és váltóverseny is helyet kap az öt nap programjában. Természetesen a programok mellett készülünk egy kis ajándék meglepetéssel is. Újdonságként, idén a július 01-i táborunk két részből áll majd. Nemcsak focis tábor, hanem kapustábor is lesz a helyszínen. A gyerekek a PVSK sporttelepén, de külön helyen dolgoznak majd Kürti Dani kapusedzőnk vezényletével. Természetesen, szeretettel várjuk a labdarúgás iránt érdeklődő lányok jelentkezését is, őket, megfelelő létszám esetén a női labdarúgó szakosztályunk veszi a szárnyai alá, külön csoportként. Szívesen látunk külsős, gyerkőcöket is, nem feltétel, hogy igazolt játékos legyen. Egy a fontos, szeressen focizni és érezze jól magát!

Tiszay László, a kosárlabdázóink részéről ekképpen nyilatkozott:

A legfontosabb, hogy az iskolaév végeztével az előkészítős iskoláink és az U11-es és az U12-es korosztályú sportolóink részére tudjunk táborozási lehetőséget biztosítani. Ez általában három hét, de ezúttal csak kettő lesz, mivel az iskolaév egy héttel tovább tart. A táboroztatás tizenéves, de lehet, hogy már huszonéves múltra tekint vissza. Szülői igény is, így ezt minden évben megszervezzük. Reggel nyolctól délután négyig készülünk programokkal, fontos, hogy nem csak kosárlabdával, de egyéb játékos programokkal is, mókával, kacagással.

A mókáért, a kacagásért idén is Tamás Nóri, kosárlabda utánpótlásedzőnk felel, aki amolyan kreatív menedzserként vesz részt a nyári táborok szervezésében:

Ezúttal sem unatkoznak majd a gyerekek. Idén is több különböző programmal készülünk a táborlakóknak. Ilyenek, a teljesség igénye nélkül: kincskeresés, vízipisztolyos harc, filmnézés a délutáni szabadidőben. Több bevállt programunk van, ami tetszeni szokott a gyerekeknek, vannak például exatlon pályáink, ezeket mi edzők gondoljuk ki és rakjuk össze. Ezek nem csak a kosárlabdáról szólnak. Kidobó és fogó játékokkal is készülünk természetesen, hisz ezek is nagy kedvencek. Ráadásul, ezek kitünően építik a csapatsportokat. Lesznek kvízeink és acivityizünk is, hiszen a szellem edzését is tervezzük. Idén sem marad el a kirándulás, de ennek programja egyelőre maradjon meglepetés. Abban az esetben, ha a fiúk följutnak, tervezünk még egy meglepetést a táborozóknak.


Események

2024. december

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe