Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Elhunyt Kiticsics Lászlóné, aki a PVSK Verseny utcai régi sportcsarnok gondnoka volt

Rövid betegség után 86 éves korában elhunyt Kiticsics Lászlóné, akit a sportolók csak Zsuzsa néninek ismertek és szólítottak.

Kiticsics Lászlóné (Vörös Füle Zsuzsanna) 1936. február 20-án született Budapesten. Édesapja vasutasként dolgozott Százhalombattán, de akkoriban nem volt szokatlan, hogy valakit egyik napról a másikra áthelyeztek, így került a család a harmincas évek végén Pécsre.

Korábban dolgozott házfelügyelőként és könyvelőként is, mielőtt 1968-ban a Verseny utcai PVSK-csarnok mindenese lett. 2012-es nyugdíjba vonulásáig szolgálta szeretett egyesületét, a PVSK-t a régi csarnok gondnokaként. A sportkomplexum melletti szolgálati lakásban lakott, és 76 éves koráig dolgozott. Zsuzsa néni öt gyermeket nevelt fel.

Fia, Kiticsics Attila, aki 17 évig volt a PVSK labdarúgója, és jelenleg is igazolt PVSK játékos, a petanque szakosztály tagja, édesanyájáról a következőket mondta.

Minden reggel elsőként járta körül a csarnokot és környékét, és ő volt az, ki utolsóként még benézett a termekbe, hogy rendben van-e minden, majd ő kapcsolta le a villanyt. Sok esetben csak némi noszogatás után lehetett elküldeni, az akkor még edzeni nagyon szerető sportolókat. Abban az időben ott tréningező kosarasok, judosok, ökölvívók nem tudtak olyat kérni, amit ne teljesített volna. Nemcsak munkahelyének, de otthonának is tekintette a PVSK legendás, ma már felújításra váró sportcsarnok gondnoki munkakörét.



Zsuzsa néni a saját munkájáról és a sportolókhoz való viszonyáról egyszer így beszélt.

Soha nem kellett szigorúnak lennem, nem gondoltam azt, hogy keménykedéssel lehet csak célt elérni. Meg aztán, ha egy-egy edzés után ott maradtak kosárra dobálni, sosem szóltam rájuk. Én nemcsak gondnok voltam, hanem mindenkinek egy kicsit az anyukája, nagymamája is. A szülők rám bízták a gyerekeket, figyelnem kellett rájuk, és persze szeretni is őket.

Zsuzsa néni emlékét a PVSK örökké megőrzi. Temetése 2022.03.28-án lesz. Előtte 12 órakor a Pécsi Központi Temető kápolnájában szentmise lesz, majd utána ugyanott kerül sor a búcsúztatóra is, 12 30-kor.

Események

2024. december

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe