Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Diákolimpia a Verseny utcában

A kétszáz alatti tanulói létszámmal rendelkező iskolák országos döntőjének adott otthont a PVSK.


Hogy merre van Újpetre és Mecseknádasd azt határozottan tudjuk, Kunszállás és Nógrád esetében a nevéből adódóan azért sejtjük, Kétsoprony, Csólyospálos vonatkozásában pedig a térkép segítségére van szükségünk ahhoz, hogy beazonosíthassuk, honnan is érkeztek hozzánk vendégségbe három napra a Diákolimpia országos döntőjének résztvevői. A kis tanulói létszámmal rendelkező iskolák tanulóinak a PVSK minden igényt kielégítő létesítményében rendezték meg a a rangos megmérettetést.

Sportegyesületünk,ezúttal versenyzői szempontból nem igazán volt érdeket, hiszen a nálunk sportoló gyerekek leginkább nagyobb létszámú iskolák tanulói. Egy legény azért volt talpon a vidéken, illetve lett volna, de sajnálatos módon Fieder Szabolcs, az újpetrei iskola színeiben nem tudott rajthoz állni egy húzódás miatt. Nagy kár, mert edzője, Freier Balázs elmondása szerint győzelmi eséllyel állhatott volna oda a 800 méter rajtjához. Maradt hát nekünk az rendezés édes terhe, és hogy ennek sikerült is megfelelnünk, erről már Kófiás Endre a Baranya Vármegyei Diáksport Egyesület elnöke, mint főszervező beszélt.


- Az az igazság, hogy mi már ide hazajárunk. Minden évben itt rendezzük a megyei atlétikai versenyeket, két éve is itt rendeztük a Diákolimpia országos döntőt a kisiskoláknak. A mai napon, a Szamosi Nándor Sportcsarnokot, a nagyméretű műfüves labdarúgópályát ás az atlétikapályát vettük igénybe. nyugodtan mondhatom, hogy a részt vevő 750-800 gyerek, valamint a szülők és a kísérők is maximálisan meg voltak elégedve.


- Mely sportágakban mérték össze erejüket a gyerekek?

- Atlétikában, ezen belül többpróbában, svédváltóban, és 600 valamint 800 méteres futásban, külön a lányoknak és a fiúknak. Kézilabdában a lányoknak és labdarúgásban a fiúknak rendeztük meg még az országos döntőt. Magyarország minden vármegyéjéből voltak itt iskolák előfordult, hogy egy iskola több csapattal is. Szerencsére, az időjárás is a kegyeibe fogadott minket, megúsztuk az esőt, a meleget pedig egészen jól viselték a gyerekek.

A kézilabda torna első három helyezettje:

1. Mecseknádasd

2.Tiszaföldvár

3.Hajmáskér

Labdarúgásban ugyanez:

1. Csesztreg

2. Hegykő

3. Villány


Események

2024. július

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe