Együttműködési megállapodást kötött a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, és a PVSK.
Ennek értelmében a megállapodók vállalják, hogy a szociális és a gyermekvédelmi ágazatot érintően mindent elkövetnek annak érdekében, hogy hozzáférhetővé tegyék a sportot azok számára is, akiknek a legnagyobb szükségük lehet rá, úgymint, a tanulásban akadályoztatottaknak, a hátrányos helyzetűeknek, valamint az értelmi képességekben lemaratottaknak.
A cél továbbá az is, hogy lehetőségeikhez mérten, segítsék a társadalmi beilleszkedés és szerepvállalás kialakítását a programban szereplő személyek esetében. Közismert, hogy a sport az egyik legjobb eszköz arra, hogy javuljon a közösségek és az egyén kapcsolata, és pozitíven változzon az életminőség.
A PVSK vállalja, hogy hogy tájékoztatja a Főigazgatóságot az általa szervezett sporteseményekről, lehetővé teszi az azokon való részvételt, akár versenyzőként is. Vállaja továbbá, hogy térítésmentessé teszi az általa szervezett sportrendezvényekre történő bejutást az Ellátottak és Gondozottak részére. Ezen személyek számára lehetővé teszi azt is, hogy a Pécsi Vasutas Sportkör szakosztályaiban kedvezményes tagdíjjal sportolhassanak. Ez gyermek és felnőtt korúakra egyaránt vonatkozik. Ebben a SZGYF-nek adminisztrációs, koordinációs és logisztikai feladatai lesznek.
A Megállapodás, amelyet Czerpán István a PVSK elnöke, és Bátori György a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá, tartalmazza azt is, hogy a két fél évente értékeli az addig történteket, és szükség esetén módosítja a megállapodás részleteit.
Nyilas László
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-