A Pécsi VSK vezetése, és a Kosárlabda Szakosztályok irányítói, nemcsak az utánpótlás nevelését, de az azzal foglalkozó szakemberek képzését is fontosnak tartják.
Ennek keretében országosan is jegyzett két kiváló szakembert hívtak a Gandhi Gimnázium tornacsarnokába, akik bemutató edzést tartottak a megjelent edzőknek, szakvezetőnek. Sztojan Ivkovics a magyar férfi válogatott vezetője, és Székely Norbert az MKOSZ Utánpótlás Szakmai referense tartott bemutatót, január 16-án, hétfőn a PVSK Kosárlabda Szakosztályai edzőinek.
Talán nem véletlen, hogy mind a két szakember a mai modern kosárlabda egyik legmarkánsabb elemét, a 2-2-es játék, szakmai nyelven "Pick and roll" (* lábjegyzet), sajátosságait elemezte, elsősorban a támadás szemszögéből.
Székely Norbert: - Kétség kívül az utóbbi években nagyot változott a kosárlabda játék. A tíz évvel ezelőtti csapatom (A Sopron női csapata, a szerk. Ny.L.) játékával ma valószínűleg nem tartoznánk Európa élvonalába. A 2-2 elleni játék, pedig az egyik legdinamikusabban fejlődő taktikai elem, amely természetesen nagy technikai, és erőnléti felkészültséget igényel. Hallottam arról, hogy Multifunkcionális csarnok épül a PVSK pályán, ennek nagyon örülök, ez nagyszerű dolog, elsősorban az utánpótlás szempontjából.
Sztojan Ivkovics: - A kosárlabda játék fejlődik, a fontos az, hogy minden edző a saját csapatának ismeretében fejlessze a játék elemeket. Nem sok helyen vállalok fellépést, de a PVSK hívó szavára azonnal jöttem. Számomra ez az egyesület az összefogást, a bajbajutottak segítését, és magas szakmai munkát jelenti. A PVSK személy szerint engem, sosem hagyott cserben, így természetes hogy, azonnal jövök, ha hívnak. A régi sikerekre pedig most is szívesen emlékezem.
Máté János a PVSK Férfi Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály vezetője: - Nagy megtiszteltetés, hogy a mai kosárlabda sport két kiváló képviselője jött el hozzánk. Ha megépül a Multifunkcionális csarnokunk, nemcsak a gyerekek, de az edzők képzésére is több időt, és helyet tudunk majd biztosítani. Remélem 2018-tól ugrásszerűen javul majd a helyzet.
Tiszay László PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály vezetője: - Örülök, hogy létrejött a mai bemutató, mert úgy gondolom rendkívül hasznos volt, és az, hogy két kiváló szakember tisztelt meg minket, azt bizonyítja, hogy jó úton járunk!
Kétszer másfél órán keresztül pattogtak a vezényszavak, izzadt játékos és néha a labda is. Székely Norbert minden mozdulatán érződött a szenvedély és a precizitás. A résztvevők, a PVSK fiú U18-as csapat tagjai is tanulhattak a bemutatóból. Sztojan-tól megtudhattuk, hogy a kosárlabda játék tulajdonképpen geometria. Ahol kis területen kell megtervezni azokat a szögeket, amelyek sikeresek lehetnek a játékban. Mindez időkeretbe van foglalva, a lényeg, minél gyorsabban hajtod végre az adott feladatot, annál sikeresebb lehetsz. A késő délutánba nyúló bemutató legfontosabb momentuma számomra a REND volt. Így csupa nagybetűvel. A Sztoján Ivkovics vezényelte edzés alatt csak a pattogó vezényszavakat, és csak a játékosok az izgalomtól felfokozott lélegzetvételét lehetett hallani a teremben uralkodó csendben.
Nyilas László
---
* A "Pick and roll" kosárlabda szakmai kifejezés, kissé szabad fordításban, azt jelenti, hogy "lezárásos támadás". Magyarul: Támad két játékos, egyiknél a labda, másik a csapattársa. A védő elé érve a labda nélküli játékos blokkolja a védőt, hogy ne tudja támadni a labdás társát, így ő tovább tud menni, és beadhatja középre, (a centernek), vagy kosárra is dobhatja a labdát. Az elemnek különböző változatai lehetnek, a mai kor követelményének megfelelően.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-