Szláv eredetű, fára festett szentképek voltak az eredeti ikonok. Egészen addig, míg a sport világában el nem kezdték használni a kifejezést, kiemelkedő sportemberek esetében is.
Így aztán Iványi Dalma sem kerülhette el a sorsát, joggal emlegetik különleges értéknek azt, amit tett a kosárlabdázásért, a PVSK csapatáért, a fekete-fehér színekért. Ahol a hazai mellett a nemzetközi porondon is rengetegszer villantotta meg csodás képességeit. A nemzeti válogatottnak is oszlopos tagja volt, törékeny alkata ellenére is.
A mai tizenévesek bizonyos élményekből egyszerűen kimaradtak a koruk miatt. Akik azonban látták a remek egyes posztost, Iványi Dalmát a parkettán, azok igazán értik, tudják, mit jelentett az ó személye a játéktéren. Tehetség, szerénység, ezzel párosuló vasakarat, ami a sikereinek zálogai voltak.
- Nyilván nem lehettem tehetségtelen a kosárlabda nevű játékban - nevette el a mondat végét Dalma, aki már kétgyermekes anyuka. - Meg aztán ott volt a kiváló családi hátterem Mezőberényben. Fantasztikus tudású edzők irányították az életemet, társak is akadtak a produkcióhoz. Bár jól alakultak a dolgaim, ennek ellenére azt állítom, odaadás, elhivatottság nélkül az egész nem ér sokat. Szoktam mondani a tanítványaimnak, kérem őket, élvezzék, amit tesznek! Ha nem lélekből végzik a feladatokat, akkor az szinte semmit sem ér. Edzésen is szeretnék mindig példát mutatni az utódoknak, akiknek illene valamit továbbadnom abból, amit én kaptam korábban ettől a sportágtól. Többek között a Pécsi VSK-nál is, ahol voltam kezdő, aztán eljutottam a haladó szintre.
Dalma önvallomásától függetlenül hozzátehetjük, a mester-fokozatig tornászta fel magát a Pécsi Vasutas SK-ban. Akkoriban, amikor a csúcson volt, sokan csak miatta jártak a csapat meccseire. Igaz, tegyük hozzá, azért a társai sem voltak akárkik!
A PVSK kosárlabdázásának utánpótlásáról szóló sorozatában, a következő részben Tiszay László, a korosztályos leány szakág vezetője szólal meg.
Forrás: www.pecsiriport.hu
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-