A Lauber Dezső Sportcsarnok jövőre lesz negyvenéves. Ez csupán azért érdekes, mert ott rengeteg nagy kosárcsatát láthattak a nézők. Azonban jobb, ha mindenki tudja, maga a sportág, a kosárlabda már sokkal korábban is tömegeket vonzott.
A PEAC mellett a Pécsi VSK volt az a klub, ahol klasszisok sora nevelkedett. Természetesen a pécsi Verseny utcában lévő öreg sportcsarnok is számtalan emlékezetes csata helyszíne volt. Ennek kapcsán, meg amúgy is érdemes hosszabban foglalkozni az utánpótlás-neveléssel, ami a PVSK-ban folyik.
Az országban járva-kelve, ha pécsi kosárlabdázás kerül szóba, akkor az érdeklődők automatikusan a Pécsi Vasutas SK-ra gondolnak. Nem nagy csoda ez, mert a szakemberek, játékvezetők, drukkerek, szakírók jelentős része úgy nőtt fel, hogy rendszeresen találkozott a baranyai megyeszékhely felnőtt, illetve korosztályos együtteseivel, mindkét nem ágán. A tradíciók felsorolásához - nem túlzás - egy egész kötetre lenne szükség. Hiszen olimpián, világbajnokságon, Európa-bajnokságokon is szerepeltek az egyesület legkiválóbb sportemberei. A nemzetközi kupaporondon szintén letették névjegyüket, nem is beszélve a hazai bajnokságokról, kupasorozatokról.
Most, 2015-ben, amikor a gyermekek megnyerése az egyes sportágak számára szinte önálló tudománnyá változott, nem árt megnézni, ki hová adja a csemetéjét sportolni. Ebből a szempontból a PVSK tökéletes választásnak tűnik. Erről szól az a sorozat, aminek közlését napokon belül megkezdjük. Ott aztán szinte mindenki megszólal, aki a mai utánpótlás-nevelési rendszerben szerepet játszik.
Elnök, szakági vezető, szakmai igazgató, edző, korábbi jeles játékosok mondják el, mit is jelent számukra az a négy nagybetű, ami egy jeles sportegyesület rövidítése. A PVSK, amiről némi elfogultsággal, de kijelenthetjük, fogalom a sportéletben. Nem is lehet más, mivel a gyökerek 1919-ig nyúlnak vissza, amikor lelkes dolgozók megalapították a klubot. Ami ma is él, virul, fiatalos, lendületes, miközben kilencvenhat évet már letudott. Ami a gyorsan változó világban cseppet sem kevés, ezt bátran kijelenthetjük!
Forrás: www.pecsiriport.hu
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-