Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK sportlövészet - nyolc érem az országos bajnokságon

A PVSK sportlövői igazán szépen szerepeltek az Ifjúsági és Felnőtt Tűzfegyveres Országos Bajnokságon, ahol három aranyérmet, egy ezüstérmet, és négy bronzérmet szereztek.

A verseny értékelésében Ablonczy Orsolya szakosztályvezető volt a segítségünkre.

Nehéz verseny volt, - kezdte a szakosztályvezető - de ennek ellenére nagyon kitett magáért mindenki. Szombaton a folyamatos fényviszony változásokkal kellett megbirkózniuk, vasárnap pedig a szél és a hideg nyomta rá a bélyegét a versenyzésükre. Ennek ellenére szépen küzdöttek a csapatért és saját magukért is. A versenyzők közül szeretném kiemelni Gelencsér Zsombor Ákos teljesítményét, aki az Ifjúsági fiúk szabadpisztoly versenyszámában nagyon kiegyensúlyozott versenyzéssel lett Országos Bajnok. Megérdemelt győzelem volt.

Ezen kívül kiemelném még Juronics Anna, Hegedüs Abigél és Bertalan Zolta teljesítményét is. Mindannyian végig versenyezték az egész évet és az év legfontosabb versenyén tudtak még az egyéni csúcsaikon is javítani. Anna nyolc kört, Abigél kilenc kört, Zolta három kört javított. Elmondhatjuk, hogy jól sikerült az egész csapat formaidőzítése. Most egy rövid pihenő következik számukra, majd újult erővel készülünk a Légfegyveres Országos Bajnokságra-ra - fejezte be Ablonczy Orsolya.

Az eredmények:

50 m puska 60 fekvő_Felnőtt Férfi:

19. Sallai Zsombor_605,4

50 m puska 60 fekvő_Felnőtt Nő:

12. Storcz Júlia Ágnes_611,0

50 m puska 60 fekvő_Ifjúsági Fiú:

5. Baksics Dániel_603,2

10. Bertalan Zolta_592,1

15. Halmai-Tucsek Nimród_572,7

Csapat: III. hely

50 m puska 60 fekvő_Ifjúsági Lány:

4. Bozsolik Sarolta_598,8

6. Molnár Kata_592,2

7. Hegedüs Abigél_591,2

10. Juronics Anna Boglárka_586,7

11. Héra Georgina_584,3

15. Wiesner Csenge Zsófi_571,2

Csapat: Országos Bajnok: PVSK "A" csapata (Bozsolik, Molnár, Juronics); III. hely: PVSK "B" csapata (Hegedüs, Héra, Wiesner)

50 m Pisztoly_Ifjúsági Fiú:

OB.: Gelencsér Zsombor Ákos_498 Új egyéni csúcs!

50 m puska 3 Testhelyzet_Felnőtt Férfi:

16. Sallai Zsombor_549

50 m puska 3 Testhelyzet_Felnőtt Nő:

8. Storcz Júlia Ágnes_576

50 m puska 3 Testhelyzet_Ifjúsági Fiú:

5. Bertalan Zolta Beke_557 Új egyéni csúcs!

6. Baksics Dániel_553

12. Halmai-Tucsek Nimród_514

Csapat: III. hely

50 m puska 3 Testhelyzet_Ifjúsági Lány:

3. Juronics Anna Boglárka_564 Új egyéni csúcs!

4. Hegedüs Abigél_560 Új egyéni csúcs!

5. Molnár Kata_555

6. Bozsolik Sarolta_551

7. Héra Georgina_539

11. Wiesner Csenge Zsófi_484

Csapat: Országos Bajnok: PVSK "A" csapata (Bozsolik, Molnár, Juronics); II. hely: PVSK "B" csapata (Hegedüs, Héra, Wiesner)

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap