Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Nagyszerűen szerepeltek a PVSK sportlövői a Postaverseny döntőjében

A 2023. évi Postaverseny döntőjét pénteken rendezték Budapesten, a Fehér úti Nemzeti Lőtéren. A PVSK sportlövő szakosztályából heten is bejutottak a húsz főből álló puskás döntő mezőnyébe.

A Verseny történéseit Ablonczy Orsolya, a PVSK sportlövő szakosztályának vezetője foglalta össze:

A KSI Sportlövő szakosztálya hosszú évek óta megrendezi a Postaverseny-t, ami egy nagyon jó hangulatú döntővel zárul minden év végén. Így volt ez idén is. Az év közben lőtt eredményeket az egyesületek hétről-hétre megküldik, majd a döntőbe jutó versenyzők rangsora úgy alakul ki, hogy minden versenyzőnek a három legjobb eredménye alapján az első húsz versenyző indulhat a döntőn. Idén, a húsz bejutott versenyzőből hét fő PVSK-s versenyző állhatott lőállásba a Légpuska 40 lövéses versenyszámban. A versenyen Hegedüs Abigél fantasztikus, 399 körös eredménnyel utasította maga mögé az egész mezőnyt. Nagyon szépen lőtt végig, a 3 db 100-as sorozata után csak a 34. lövése lett 9-es és utána is 10-esekkel tudta folytatni a versenyt.

A Mix versenyszámra a csapatok az Ifjúsági Olimpián alkalmazott szabályok alapján úgy lettek összesorsolva, hogy az alapverseny után az 1. helyezett a 20. helyezettel, a 2. a 19. helyezettel stb. került párba. A Mix versenyben 30 lövés után kialakult rangsor pedig meghatározta, hogy kik lőhettek az arany-, illetve a bronzmeccsen. A medál meccseken 16 pontig megy a küzdelem.

Bronzérmes lett a PVSK-EVSE csapata (Hegedüs Abigél – Molnár Sára), a MATE-GEAC- EVSE "B" csapata (Lengyel Ádám, Mlinkovics Máté) ellen 16-10-re.

Az eredményhirdetésen díjazták a legfiatalabb résztvevőket, a legtöbb 10,9-et elérő versenyzőt, a legtöbb 9,9-et lőtt versenyző vigaszdíjat kaphatott, valamint egy kvízjátékon is részt vettek a gyerekek, aminek a nyerteseit szintén kihirdették. Abigél megnyerte a legtöbb 10,9-es találatot elért versenyzőnek járó díjat is. Szívből gratulálunk mindenkinek a szép eredményekhez!

Az eredmények:

10m Légpuska 40 lövés:

1. Hegedüs Abigél_399

4. Baksics Dániel_394

7. Bertalan Zolta_392

8. Bozsolik Sarolta_390

11. Juronics Anna_388 (21 belső tízes)

12. Héra Georgina_388 (18 belső tízes)

17. Molnár Kata_381

10m Légpuska Mix versenyszám alapversenye:

3. PVSK-EVSE csapata: Hegedüs Abigél – Molnár Sára_310,8 + 300,3=611,1

5. APLE-PVSK csapata: Fehér Anna – Bozsolik Sarolta_305,8+302,6=608,4

6. PVSK-EVSE „B” csapata_ Héra Georgina – Andrássy Fruzsina_298,1+308,2=606,3

7. PVSK csapata_Molnár Kata – Baksics Dániel_302,5+302,0=604,5

8. UTE-PVSK „B”csapata_Juronics Anna - Kertai Szabolcs_304,6+299,2=603,8

9. UTE-PVSK csapata_Bertalan Zolta – Leopold Zoltán_299,5+302,1=601,6

Bronzmeccs: 3. helyezett lett a PVSK-EVSE csapata: (Hegedüs Abigél – Molnár Sára) MATE-GEAC- EVSE "B" csapata (Lengyel Ádám, Mlinkovics Máté) 16-10

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap