Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

V. Varga Ferenc Emléktorna - 1. nap

A Pécsi VSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztálya ötödik éve rendezi meg a Varga Ferenc Emléktornát, idén U12 és U13-as korosztályú csapatok részvételével. Az első nap összefoglalója...

Reggeltől – 9 órakor kezdődött az első mérkőzés – estig pattogott a labda a Gandhi Sportcsarnokban. Két korosztályban szombaton hét mérkőzést játszottak a csapatok. Érdekesség, hogy a napot a Székely válogatott kezdte (PVSK - Székely Válogatott) és zárta (Kecskemét - Székely Válogatott) este kilenckor. A mérkőzéseket a 14 órakor megtartott megnyitó szakította meg, amin az összes csapat megjelent.

A megnyitón a részvevők megemlékeztek Varga Ferencről az Emléktorna névadójáról. Többek között elhangzott, hogy Feri bácsi szakmai tudása és szeretete a kosárlabdasport iránt a résztvevők számára is példaértékű lehet. Az V. Varga Ferenc Női Utánpótlás Emléktornát hivatalosan Téczely Tamás a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője nyitotta meg és felhívta a figyelmet a fair play eszméjére, valamint sikeres szereplést kívánt a résztvevőknek.

Bár reggel egy kicsit „álmos” volt a hangulat a Gandhi Sportcsarnokban, a megnyitóra és a kora esti mérkőzésekre benépesült a lelátó játékosokkal, edzőkkel, illetve nézőkkel.

Varga Ferencre emlékezünk a hétvégén >>

Női Kosárlabda Utánpótlás - V. Varga Ferenc Emléktorna

Résztvevők:

U12 gyermek korosztály: Kecskeméti Kosárlabda Akadémia, Székely Válogatott, Soproni Darazsak Akadémia, PVSK. U13 tini korosztály: Bajai NKK, Nyíregyházi Kosársuli, OKK Spartak-Szabadka, PVSK.

Program és eredmények:

2016. szeptember 17. szombat - GANDHI

U12 | 09.00 | Pécsi VSK - Székely Válogatott 66-28 (12-10, 23-3, 14-10, 17-5)
U12 | 10.45 | Soproni Darazsak KA - Kecskeméti KA 107-10 (29-0, 30-4, 24-3, 24-3)
U13 | 12.30 | Pécsi VSK - OKK Spartak-Szabadka 109-34 (26-6, 31-11, 21-10, 31-7)
U13 | 14.10 | Bajai NKK - Nyíregyházi Kosársuli 44-73 (8-14, 9-25, 14-20, 13-14)
U12 | 15.50 | Pécsi VSK - Soproni Darazsak KA 48-63 (16-11, 17-24, 10-12, 5-16)
U13 | 17.30 | Bajai NKK - Pécsi VSK 23-80 (6-24, 5-20, 2-12, 10-24)
U12 | 19.10 | Kecskeméti KA - Székely Válogatott 19-79 (6-12, 5-25, 4-18, 4-24)

Részletekért klikk a mérkőzésre.

---
Jőn a második nap! Folytatás vasárnap két korosztályban, öt mérkőzéssel. A PVSK a Nyíregyházával (U13), illetve a Kecskeméttel (12) játszik a PTE ÁOK Sportcsarnokában.

2016. szeptember 18. vasárnap - PTE ÁOK

U13 | 08.00 | OKK Spartak-Szabadka - Nyíregyházi Kosársuli
U12 | 09.40 | Soproni Darazsak Akadémia - Székely Válogatott
U13 | 11.20 | Nyíregyházi Kosársuli - Pécsi VSK
U13 | 13.00 | OKK Spartak-Szabadka - Bajai NKK
U12 | 14.40 | Kecskeméti Kosárlabda Akadémia - Pécsi VSK

V. Varga Ferenc UP Emléktorna - Program >>

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap