Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Viniczainé Kovács Ildikó 1977-ben édesapja, az ismert pécsi tájfutó dr. Kovács László (róla mostanában olvashattak itt az oldalon) – aki szintén aranygyűrűvel kitüntetett – és versenyző testvérei példája nyomán kezdett el sportolni a PVSK-ban.

Ildikó 1977–ban édesapja, az ismert pécsi tájfutó dr. Kovács László (róla mostanában olvashattak itt az oldalon) - aki szintén aranygyűrűvel kitüntetett - és már versenyző testvérei példája nyomán kezdett el sportolni a PVSK – ban. Első nagy sikerét 1986-ban érte el, amikor korosztályában Magyar bajnokságot nyert. 1982-1987 között az Ifjúsági tornákon (melyek, a most évente megrendezésre kerülő Ijfúsági Európa bajnokság elődjeinek tekinthetőek) háromszor nyert és egyszer harmadik helyen végzett serdülő és ifi kategóriákban. Korosztályos bajnoki győzelmek után 1998-ban felnőtt egyéni bajnoki címet szerzett, női versenyzőként a szakosztályban először.

Az egyéni sikerek mellett csapatban is eredményes volt. Vezérletével, 1991 és 96 között négy alkalommal állhattak a PVSK – s lányok a dobogó legfelső fokára az országos csapatbajnokságon. A csapatbajnoki győzelem mellett 1993–ban az országos váltóbajnokságon sem talált legyőzőre női együttesünk, a sikerben jelentős szerepet vállalt. Sok felnőtt női csapatbajnoki cím fűződik nevéhez és mindig a csapatok rendelkezésére állt ha kellett és még 2008-ban is tagja volt a váltóbajnokságot nyert felnőtt csapatnak. A junior mezőnyben már 1986-ban részt vett a pécsi Junior EB-n, váltóban 5. helyezést ért el. Csapattag volt a soron következő három korosztályos világbajnokságon is, ahol 1988-ban egyéniben 9. váltóban 5. helyet szerzett.

Kiváló hazai eredményei alapján Ildikó 1987. és 1999. között tagja volt a magyar felnőtt válogatottnak. (1987-ben még ifjúsági korosztályban versenyzett). Öt világbajnokságon vett részt a magyar csapat tagjaként. Egyéniben a legjobb eredményét 1989 – ben érte el, amikor 22. helyezett volt, ugyanitt a magyar váltó tagjaként elért 6. hely az erős mezőnyben szép siker. Ezt az eredményt sikerült felülmúlni 1991-ben, amikor a váltójuk a 4. helyig jutott.Igazán nagy sikere volt egyéniben 1988-ban a magyar (Bükk) világkupán 6. helyezést ért el, mely nemzetközi szinten akkoriban világbajnokság nehézségű és szintű események voltak. Valamint ugyanebben az évben a Junior VB-n, Belgiumban egyéni 9. helyet szerzett , váltóban 5. helyezett csapat tagja volt.

Ezekkel az eredményekkel megalapozta a PVSK-ban a női szakágat ugyan is, ma az ország legeredményesebb felnőtt szakosztálya a mienk. Ildikó ma is, három gyermekes anyaként rendszeresen edz és versenyez, a szeniorok között szerzi az egyéni bajnoki győzelmeket. A versenyzés mellett a versenyek rendezésében is aktív szerepet vállal. Tagja volt a nagy sikerrel megrendezett Szenior Tájékozódási Futó Világbajnokság szervező bizottságának. A fiatalok példaképnek tekintik, felkészülésüket tanácsaival, ha kell edzőpartnerként is segíti.

Férjével Viniczai Ferenccel együtt a sport szeretetére nevelik gyermekeiket, akik közül a legidősebb Csenge immáron 18 évessé cseperedve nemzetközi szinten (Ifjúsági EB, Junior VB) pódiumos (IV- VI.) helyezésekkel rendelkezik több magyar egyéni és csapatbajnoki győzelem mellett, így szépen folytatja a családi hagyományokat. Csenge ma már meghatározó tagja a PVSK női vonalának. Húgai is szintén aktív tájfutók, többszörös magyar bajnokok és bízunk benne, hogy ők is sikeres jövő előtt állnak még.

Ildikó idén is hatszoros magyar bajnok lett (3 egyéni, 2 váltó és 1 csapat országos bajnokság), továbbra is aktívan edz és még mindig próbálja felvenni a versenyt a fiatalokkal. Lehetősége szerint, amennyiben ideje is engedi bekapcsolódik – csatlakozik a PVSK fiatalok edzéseihez is. Úgy véljük, hogy a hosszú évek alatti eredményessége, példamutató magatartása, klubhűsége révén Viniczainé Kovács Ildikó kiérdemelte, hogy a PVSK „Aranygyűrűsök” táborába kerüljön.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap