Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Halász Ákos szezonja véget ért

Az Alba ellen nem csak a mérkőzést veszítettük el – Halász Ákos Achilles-ina elszakadt, így az irányítóra hosszú pihenő vár.

– A meccs közben egyszer csak egy szúró fájdalmat éreztem, s egy furcsa csattanást is hallottam – emlékezett vissza a történtekre Halász Ákos. – Őszintén szólva én abban bíztam, hogy csak megrúgott valaki, azért a fájdalom, a csattanás kapcsán meg arra gondoltam, hogy biztosan a cipők értek össze. Aztán amikor leültem, és megkérdeztem a fiúkat a cserepadon, hogy mit láttak, azt válaszolták, hogy nem történt semmi ilyesmi, nem állt mellettem senki. Aztán azt is láttam, hogy ott, ahol a ínnak feszülnie kellene, ott egészen laza a bőr. Később aztán az orvosi diagnózis is megerősítette: elszakadt az Achilles-ínam. Hétfőn vagy kedden műtenek, aztán fekvő-, majd járógipsz következik. Amint lekerül, kezdődik a gyógytorna. Minden valószínűség szerint ebben a szezonban már nem fogok pályára lépni. Illetve akkor talán, ha a csapat a döntőbe jut, hiszen körülbelül áprilisra, májusra leszek újra teljes értékű játékos.

Halász Ákos ebben a szezonban minden meccsen pályára lépett, átlagban huszonegy percet játszott, s ezalatt kilenc pontot dobott, és kiosztott 4,4 gólpasszt.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap