Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK-PANNONPOWER – Veljko nélkül is a győzelem a cél

Az biztos, hogy nem lesz könnyű legyűrni a MAFC-ot a csütörtök este fél hétkor kezdődő mérkőzésen. Már csak azért sem, mert nem fog pályára lépni Veljko Budimir.

Kezdjük a rossz hírrel: a tegnap esti edzésen megsérült Veljko Budmir, így csapatkapitányunk kénytelen lesz kihagyni a csütörtök este fél hétkor kezdődő, MAFC elleni mérkőzést. Amellett, hogy húzóemberünknek jobbulást kívánunk, egy kissé el is felhősödhet a tekintetünk – a fővárosi gárda ugyan eddig csak egyet nyert meg négy meccséből, ám óriási hiba lenne eleve lefutottnak tekinteni a találkozót. (Veljko kidőlésével meg végképp...)

– Kemény ütközet lesz, ebben biztos vagyok – mondta Csirke Ferenc vezetőedző. – A fővárosi csapat ugyanis nem egy mérkőzésén csupán néhány ponttal kapott ki, azaz szó sincsen arról, hogy pofozógép lenne a gárda. Néztünk videókat róluk, ez alapján azt mondhatom, hogy kellemetlen stílusban kosaraznak, folyamatosan keverik a letámadást és az agresszív emberfogást. Veljko a sérülése miatt nem tud majd pályára lépni. Ő az elmúlt három évben mindig, minden meccsen ott volt, tehát ez lesz az első alkalom, hogy nélküle játszunk. Éppen ezért hatványozottan szükségünk lesz a közönségünk segítségére: remélem, a viszonylag szokatlan időpont ellenére sokan kijönnek majd drukkolni nekünk.

Program:

2015.10.22. 16:00 | PVSK-PANNONPOWER - MAFC, U20
Férfi Kosárlabda NB I. U20 alapszakasz, 5. forduló. Pécs, Lauber D. Sportcsarnok

2015.10.22. 18:30 | PVSK-PANNONPOWER - MAFC
Férfi Kosárlabda NB I. alapszakasz, 5. forduló. Pécs, Lauber D. Sportcsarnok

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap