Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Horváth Gézára emlékeztünk

Hogy a fent nevezett Mester miként vélekedne az ökölvívó sportág mai magyarországi állapotáról, azt már sajnos sosem tudjuk meg, de annak bizonyára örülne, hogy frekventált helyen, fiatalok bunyóztak szombat délután.

Horváth Géza 28 évet töltött a PVSK-nál, mint vezetőedző, technikai vezető és szakosztályvezető. Ez idő alatt 38 országos bajnokot és közel 100 helyezettet nevelt segítőtársaival együtt. 1977-ben a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem Bronz fokozatával tüntették ki. Tiszteletére az idén 15. alkalommal rendezték meg a „Horváth Géza Ökölvívó Emlékversenyt”, ezúttal is a forgalmas Árkád üzletközpontban.

A sors ajándéka, hogy egyik kiváló tanítványa az IBV aranyérmes, olimpiai résztvevő Alvics Gyula, ma a PVSK edzője. - Remek ember és kiváló szakvezető volt Géza bácsi, akivel nagyon sok sikert értünk el együtt. Biztosan örülne, hogy az ő tiszteletére ennyi ember összegyűlt itt ma délután –mondta Alvics Gyula.

Fokozatosan telt meg a „karéj” és az alsó szint is, mintegy ötszázan lehettek a rendezvényen, amely egy órával később kezdődött, mert a két horvát csapat, az éjfélkor bevezetett határzár miatt kerülő úton, kicsit késve érkezett. - Ezen a tornán 26 pár lép szorítóba, több mint húsz klubból, közte számos PVSK-s versenyző. Ez a második alkalom, hogy nemzetközi a verseny, az eszéki, és a Slavonski Brod-i horvát versenyzők vannak itt. Az első két évben a Plázában voltunk, de az utóbbi tizenhárom alkalommal már ezen a helyszínen - ezt már Paku Lajos a Baranya Megyei Ökölvívó Szakszövetség elnöke árulta el.

E sorok íróját az a megtiszteltetés érte, hogy Géza bácsi lánya, Horváth Katalin mellett ülhetett, sok érdekes családi vonatkozású dolgot is megtudva a Mesterről. Tíz éves kortól egészen a felnőttekig bezárólag léptek szorítóba a párok, a nézők (akik folyamatosan cserélődtek!) nagy tapsa mellett. Itt nem elsősorban a győzelem volt a fontos. Kell ennél jobb lehetőség a sportág népszerűsítésére?

PVSK-s versenyzők eredményei:
Hárman bemutatóztak, és nyertek: Samu Péter Ferenc 43 kg-ban, Szekeres Olivér 29 kg-ban és Arnold Gergő ifi kategóriában. 1.helyezettek: Matyovszki Bence 50 kg-ban, továbbá ellenfél nélkül nyert: Kis Varga Bettina, Cservenka Róbert, Molnár Antal, Lukács Bence és Tóth Viktor

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap