Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Az optimizmus már megvan a vízilabda csapatnál

A tavalyi esztendő ilyen-olyan okok miatti gyengébb szereplése után, újult erővel, új vezetési koncepcióval, és részben új csapattal, közte világklasszis játékosokkal, kezdte meg a felkészülést az új szezonra a PVSK-Mecsek Füszért vízilabda csapata. Ez is elhangzott a bajnokság kezdete előtti sajtótájékoztatón.

A kétcsoportos OB I-es bajnokságra a felkészülés már augusztus végén, napi két edzéssel elkezdődött, azóta külföldi túra, és edzőmérkőzések is szerepeltek a programban. A bajnoki nyitány szeptember 23-án lesz. Ezzel kapcsolatban kérdeztük a résztvevőket, vezetőket, és elsősorban a játékosokat arról, milyen szereplést várnak maguktól, miben kell javulniuk, és mit várnak a csapattól az idei bajnoki szezonban?

Csoportbeosztás: UVSE, Vasas, Honvéd, KSI, Debrecen, FTC, OSC, PVSK Mecsek Füszért

BARÁT FERENC (kapus):

​Magamtól minden évben ugyanazt várom, hogy fejlődjek, és jobb legyek. Szeretném az edzőnk által felvázolt védekezési taktikát minél jobban segíteni a kapuból. A legfontosabb, hogy a csapat nyerjen, mert én hiába nyújtok kiválót, ha elveszítjük a mérkőzést!

Nem is tudok olyan csapatot mondani, amelyik szerkezetileg, hozzánk hasonlóan, ne változott volna meg a bajnokságra. Helyezést, számszerű eredményt nem tudnék mondani. Bízom a jó szereplésben.

KRIZSÁN ANDRÁS (védő):

Mindenképpen több gólt szeretnék lőni, mert a tavalyi szezonban tíz alatt volt a góljaim száma, tehát ebben biztosan fejlődnöm kell. Ezen kívül a védekezésemen is javítani szeretnék. Nagyon szépen alakul a csapat.

Úgy érzem, hogy a nyolcba kerüléshez nagy szerencse kell, de abban bízom, hogy nem lesznek kiesési gondjaink, és jó eredményt tudunk elérni az idén.

IVÁN BASARA (bal)

Mindenkinek segíteni szeretnék a csapatból, és sikeres évet zárni. Úgy gondolom, hogy sok van a csapatban, döntő lesz, hogy a bajnokság elején tudunk-e meccset nyerni, mert a rajt nagyon fontos. Nem ismerem a csapatokat, de nagyon szeretném, hogy a mi csapatunk a nyolc közé kerüljön.

De BLASIO DOMENICO (szélső, csapatkapitány):

Harminchét évesen, mint csapatkapitány maximálisan szeretném segíteni csapattársaimat, összetartani ezt az új, tehetséges társaságot, hogy egy nagyon jó, és eredményes csapatot alakítsunk ki közösen. E mellett természetesen szeretnék hasznos csapattag lenni, és gólokat lőni. Ebben az évben nemcsak a medencében próbálok segíteni a csapatnak, hanem azon kívül a szakosztály munkájában is részt veszek.

A kérdés nagyon jó, december végén már mindenki tudni fogja a választ. Ez a csoport ugyanolyan nehéz, mint a másik csoport, a könnyebbség csupán annyi, hogy rövidebb utakat teszünk majd meg. Első ránézésre talán kiegyensúlyozottabb ez a beosztás, ami nem biztos hogy előny, mert négybe is lehet kerülni, de benne van, hogy a tabella vége fele végzünk.

KÓSIK SOMA (kapus):

Minden vágyam, hogy fejlődjek, ehhez az kellene, hogy sokat védjek, akár kezdőként, akár cserével. A lényeg, hogy, mindig jobb legyek, és hozzájáruljak a csapat jó szerepléséhez.

Találgatni nem szeretnék, mivel nem ismerem a bajnoki mezőnyt. Egy biztos, sok csapat nagyon megerősödött. Úgy gondolom, hogy az új lebonyolítás miatt, nehéz lesz a nyolc közé kerülés, de ami elvárható a csapattól, az a biztos bennmaradás.

CSACSOVSZKY ALEX (center):

Fejlődnöm kell a centerjátékban, azért, hogy még jobban a csapat hasznára lehessek. A védekezésben és gyorsaságban is javulnom kell.

A csoportból szinte minden csapatnak lehetősége van bekerülni az első nyolcba, magunktól azt várom, hogy az első négybe jusson a csoportban, és akkor mi is ott leszünk a végjátékban. Erős bajnokság lesz, erősebb mint a tavalyi volt.

HORVÁTH ZSOMBOR (védő):

Junior válogatottként, szeretnék rutint és tapasztalatot szerezni, és a csapatnak hasznos tagja lenni. Annak ellenére, hogyn fiatal a csapat, szeretném, hogy stabil, és eredményes legyen.

ZLATKO RAKONJAC (kettes poszt):

Harmincöt gólt lőttem Szentesen, ezt mindenképpen szeretném túlszárnyalni. A csapat nagyon fiatal, de nagyon jó az arány a fiatal, és az idősebb játékosok létszáma között. Minél jobb teljesítményt várok magamtól ebben a szezonban. Ennek érdekében mindent átbeszélek Gergővel, az edzőnkkel, és ha tudok, segítek is neki.

Nagyon szeretnénk bekerülni a négybe, szerintem az UVSE, a Vasas, a KSI és a Honvéd ellen nyerni tudunk. Debrecen billeg, lehet döntetlen, de a hazai meccs behúzható. Az OSC és az FTC nagyon jó csapat lesz az idén, ellenük nagyon nehéz lesz pontot rabolni.

CSABA MÁRTON (balátlövő):

Magamtól azt várom, hogy rászolgáljak arra, hogy sokat játszhassak. Góllövésben előre kell lépnem, huszonöt körül szeretnék lőni. Úgy érzem, hogy komoly védekezési feladatotokat is el tudok látni ebben a szezonban.

A csapattól pedig azt várom, hogy a középmezőnybe végezzen, ami nem lesz könnyű, de elérhető. A nyolc közé kerülés nagy cél, de komoly hozzáállással színtén elérhető.

LAJKÓ MÁRTON (balátlövő,bekk):

Szeretnék minél többet játszani, és stabil csapattaggá válni, meghálálni a bizalmat, amit Gergőtől kapok. Mindenben szeretnék fejlődni, később meghatározó OB I-es játékos lenni. Természetesen ehhez sokat kell játszani az OB I.-ben.

Óriási dolog lenne a csoportból a nyolcba kerülni, és ehhez sok meccset, különösen a hazaiakat kell nyerni, de a jó teljesítményhez egy-két idegenbeli találkozót is hozni kell.

SURÁNYI LÁSZLÓ (jobb átlövő):

Magamtól a csapat számára meghatározó jó teljesítményt várok. Szeretnék húzó ember lenni. Sok gólt akarok lőni, és a védekezésben pedig a kiegyensúlyozott teljesítmény a cél.

Olyan játékot várok a csapattól, amely rászolgál a közönség szimpátiájára, ezután bármilyen eredmény benne van a játékban, akár a nyolc közé kerülés is.

MACSI PATRIK (átlövő, szélső):

Szeretnék a csapat hasznos tagja lenni és segíteni azt. Szerintem egy fiatal játékosnak mindig van mit tanulnia, nincs olyan, hogy tökéletes vagy kész játékos. Lehet más játékosoktól egy-egy ellépést, blokkolást, elmozgást ellesni és azt tökéletesíteni. Ez egy újfajta rendszer lesz az összes csapatnak.

Sűrűbb lesz a versenynaptárunk, rövid időn belül sok meccset kell játszanunk. Ami kedvezhet is nekünk, de árthat is. Szerintem a 10. hely megszerzése elérhető cél lenne számunkra, de kis meglepetéssel előrébb is végezhetünk, amiért mi meg is teszünk mindent.

CSACSOVSZKY ERIK

Minden vágyam, hogy a csapat hasznos tagja legyek. Javulnom a védekezésben kell, szeretnék sok gólt lőni.

Új csapat, új csoportbeosztás, ezért számszerű helyezést nem mondanék. Biztos, hogy mindent megteszünk a minél jobb szereplésért.

SZEDMÁK DÁVID

Ebben a szezonban szeretnék magabiztosabb lenni a játékban, és természetesen sok gólt szerezni. Nagy siker lenne a nyolc közé kerülés, de a minimum, hogy ne legyenek kiesési gondjaink.

DIVJAK STARCEVICS BORNA

Úgy gondolom, hogy a rutin megszerzése a fontos az idei szezonban, és hogy a két előttem lévő kapus mellett, sokat szerepeljek a csapatban.

A Fradi és az OSC kiemelkedik a mezőnyből, a többiekkel bármi lehet.

OPACAK TONI

Tavaly három meccsen játszottam. Az idei egyik célom, hogy minél többször szerepeljek a csapatban. Elsődleges célom a tapasztalatszerzés, valamint az erő és a gyorsaság fejlesztése. Ez a párharcok megnyerésénél fontos lehet.

A csapattól a nyolc közé kerülést várom. Úgy gondolom ez elérhető.

NENAD STOJCIC

Tavaly még a Honvédban szerepeltem, idén itt szeretnék sok gólt lőni, de számot nem mondanék! Úszásban mindenképpen fejlődni szeretnék.

Szerintem is az FTC és az OSC ellen kevés az esély. A többiekkel háromesélyes lehet a küzdelem. A végső helyezésünk elsősorban attól függ, hogyan szerepelünk a hazai meccseken.

ZSIGRAI JÁNOS (szakosztály vezető):

Mik a legfontosabb feladatok a csapatnál, és milyen szereplésre számítasz az idei bajnokságban?

Negyedik éve a csapat szakosztály vezetőjeként tevékenykedem. A Magyar Vízilabda Szövetség versenybírója vagyok tizenöt éve. Minden technikai jellegű feladat a csapat körül, úgymint, utazás, szállás, lakás, mérkőzések bonyolítása, és egyéb szervezési feladatok tartoznak hozzám. Ezen kívül segítek Lukács Gergő vezetőedzőnek, és a játékosoknak abban, hogy megfelelőek legyenek a feltételek. Nagy várakozással tekintek a bajnoki évadra, és az előttünk lévő időszakra, mivel a pécsi vízilabdázás teljes megújulására van szükség, ami ezzel a bajnoki évaddal elkezdődött. Ehhez szeretnék én is hozzájárulni a munkámmal.

LUKÁCS GERGELY (vezetőedző):

Vezetőedzőként mivel lennél elégedett az idei bajnokságot illetően? A csoportbeli ellenfelek ismeretében, milyen teljesítményre számítasz?

Nem csak az ellenfelek erejét nem lehet még látni, de a saját csapatunkét sem. Egy-két csapatot leszámítva mindenhol komoly változások voltak a keretekben, kivétel nélkül minden csapat erősödött. Hosszú távú terveinknek megfelelően az idei célunk az, hogy stabilan maradjunk bent az OB1-ben, úgy hogy a fiatalok minél több lehetőséget kapjanak. Ha ezt elérjük, és sikerrel túljutunk ezen a nehéznek ígérkező idényen, akkor hosszú távon komoly OB-I-es csapat lesz Pécsett! A bajnokság szerintem nagyon jó, és magas színvonalú lesz! Sok szoros mérkőzést fog látni a közönség, főleg majd a második körben megy majd minden meccs vérre, amikor a riválisok egymás ellen játszanak.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap